Józsa Gábor már évek óta az Élménykülönítmény jótékonysági nagykövete, és augusztus 21-én az egyik legősibb olimpiai számban mérette meg magát Rio de Janieroban. Élete legfontosabb 42 kilométeréről így vall...

Sziasztok!

Gondoltam, írok pár gondolatot a versenyről, ennyit már egy Olimpia csak megérdemel. :)
Tudom, tudom, én vagyok a blog olvasók rémálma. :)
Tehát,... de hadd kezdjem azzal, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik segítettek és mellettem voltak ezen a borzasztó hosszú úton, ezen a bizonyos úton Rióba.
(…)

A maraton előzményekről talán annyit, hogy a brazil téli és elég változatos időjárásból éppen sikerült kifogni egy borús, esős napot. Ez a két körülmény mindenképp kedvező volt például a lányokéhoz képest, ahol a napsugárzás ereje nem várt módon erős volt. Nálunk az esős időhöz képest viszont szokatlan meleg, körülbelül 25 fok és persze magas páratartalom párosult. Igazi dunsztolásnak néztünk elébe! :) (…)

A rajtlistán a 155 fős mezőnyben a 123. legjobb egyéni csúcsom volt, ami azért kicsit meglepő szám volt elsőre. Gondoltam ha jól futok, még akkor is összehozhatom a magyar olimpiai csapat legrosszabb helyezés számát. :) De mivel maratonon sok a fejreállás, és lehetnek régebbi egyéni csúcsok is így mindenképpen 100-on belül szerettem volna beérni.
Melegítésre ugyan nem volt sok időnk, mert a buszunk reggel hatalmas dugóba keveredett, de éppen elég volt.

A versenyen sikerült nagyjából abban a tempóban kezdenem, ahogy terveztem. Kicsit visszafogottabban, mint Frankfurtban vagy Hamburgban a szintteljesítéskor, de még olyan tempóban, hogy legyen esélyem egy jó második félmaratonnal egyéni csúcsra beérnem. No, hát ez körülbelül 15 kilométerig működött, amikor kezdtem egyre feszítettebbnek érezni a 3:12-3:14 körüli ritmust, így kiszakadtam a bolyból és lassítanom kellett. Itt már sajnos éreztem, hogy ez nem az a nap, nem éltem meg jól, hogy nem bírtam sokáig a tervezett céliramot.

Innen gyakorlatilag következett egy mintegy 20 kilométeres "holtpont", amiben végül is a jó hír az volt, hogy nem tartott a célig. :) Saját magamat is meglepve, de 35 kilométertől újra magamhoz tértem, és elkezdett újra jobban esni a futás. Innen üzenem a maratoni falat misztifikálóknak, hogy ha létezik is (nem létezik!), lehet az fordított hatású is. :) 
Persze ez már nem jelentette azt a tempót, mint az elején, de innen már stabilan és sokkal jobban esően tudtam futni a nem túl dicső 3:30 körüli ezreket. Ez pedig szerencsére pont elég volt ahhoz, hogy az utolsó 7 kilométerre a még nálam is jobban elkészült embereket előzgessem. :)
Itt közel 30 embert előztem meg, ami azért volt szokatlan, mert minden más maratonon az élvonal inkább feladja, ha már ennyire lelassulnak, hogy mihamarabb újra versenyezhessenek, de egy olimpián ezt senki sem teszi meg szívesen. (…)

Így végül sikerült visszakúsznom a 120. pozícióból a célig a 87. helyre. Sajnálom, hogy ennél végül nem sikerült legalább 3-4 perccel jobbat futni. Mindenképpen jobban mutatott volna az az időeredmény, és egy valamivel jobb helyezes szám is tartozhatott volna hozzá. Valószínű a nagyon izzasztó idő lehetett, ami miatt nem tudtam a legjobbamhoz közelebb futni. De böngészve az eredménylistát az élvonal és a középmezőny is 5-10 percekkel maradt el az egyéni legjobbjaitól.

Ahhoz képest, hogy volt olyan maratonom ahol összesen egy decit sem ittam meg, itt szinte minden frissítőnél ittam, és nem is keveset. A pálya vonalvezetése egyébként nagyon optimális volt, nekem nagyon tetszett az útvonal, különösen a pálya legvégén az óceán parton megkerült hosszúkás épület, a Jövő Háza Múzeum.

Elképesztő nagy élmény volt kint lenni a világ legnagyobb sportrendezvényen és megélni mindazt, amivel egy olimpia jár:

• élni egy faluban, ahol mindenki sportoló, és minden ingyen van... :) 
• megismerkedni az ország és a világ legkiválóbb sportolóival (bár ugye sok sportág nem olimpiai sport, például az örök szerelem a tájékozódási futás sem, de ez talán jobb is így.) 
  
• Csak egyet sajnálok. Hogy véget ért ez a bizonyos út: Az út Rióba.

Hogy merre tovább, még nem tudom. Kicsit élvezem a megnyugvást, ezt a pillanatnyi holtpontot. Élvezem, hogy végre megint elmehetek kockázat nélkül hegyet mászni, focizni edzés után, és legurítok pár sört - van mit bepótolni. :) (De az edzőmnek ne mondjátok el! :) )

Gábor