Miért felemelő dolog önkéntesnek lenni? És miért különleges ezt a Bátor Tábor csapatában tenni? Emese fotós önkéntesünk írásából minden kiderül!

Hosszú percekig ültem és csak gondolkoztam. Gondolkoztam azon, hogy hogyan is lehetne összefoglalni egy cikkben mindazt a csodát, ami egy hét alatt történik Gyöngyöstől nem messze, Hatvan határában, a Bátor Táborban. Órákig lehetne mesélni az ott átélt élményekről, de a hely hangulatát el sem tudják képzelni azok, akik még nem jártak ott.

A Bátor Táborban 2001 óta táborozhatnak krónikus betegséggel – daganatos, cukorbeteg, izületi gyulladással és vérzékenységgel – kezelt gyerekek, akik az itt töltött egy hét alatt úgynevezett élményterápiában részesülnek. A programokon sikerélményekkel gazdagodnak, ezeknek hála nő az önbizalmuk, új barátokat szereznek és felfedezik saját képességeiket. Az önkéntesek amellett, hogy programokat szerveznek, észreveszik a gyerekek által elért sikereket és tudatosítják bennük azokat.  A módszer sikerességét kutatások is bizonyítják. A tábor után jelentősen nő a gyerekek gyógyulásba vetett hite és mivel a táborban az orvosi stáb tagjai is farmeres, színes pólós cimborák, a gyerekeknek megváltozik a kórházi kezelésekhez való hozzáállásuk is.

Hogyan lettem cimbi – vagyis önkéntes?

A táborral egy véletlennek köszönhetően kerültem kapcsolatba. A legnépszerűbb közösségi oldalon megláttam, hogy fotósokat is keres a Bátor Tábor. Egy kicsit sorsszerűnek éreztem, hogy elém került ez a felhívás, mert egy ideje már foglalkoztatott a gondolat, hogy önkéntes legyek. Csak a helyszínben nem voltam biztos. Mivel itt a hobbimmal segíthettem, hamar eldöntöttem, hogy jelentkezem. A felvételi eljárás két fordulós, írásbeli és egy második, szóbeli részből állt. Az elején egy kicsit izgultam, hogy mi lesz az eredmény, mivel nincs pedagógiai végzettségem és soha nem táboroztattam még gyerekeket. Tudtam, hogy ez nem feltétel, de azzal is tisztában voltam, hogy sokszoros a túljelentkezés. Egy pár hónappal a cikk olvasása után megkaptam a várva várt e-mailt, amiből megtudtam, hogy bekerültem az idei nyár első turnusába fotós cimbiként.

A Hatvanban eltöltött egy hét alatt a gyerekek végre gyerekekként viselkedhettek. Nem hallották egyszer sem a hétköznapokban megszokott mondatokat: „Te ezt nem csinálhatod a betegséged miatt.” vagy „Te erre nem vagy képes a betegséged miatt.” A cimbik feladata volt, hogy minden programot úgy állítsanak össze, hogy azon minden gyerek ugyanúgy részt vehessen. Lovagoltak, íjászkodtak, kipróbálták a magaskötélpályát, eveztek, horgásztak, színészkedtek, kézműveskedtek és fotóztak. A foglalkozások alatt pedig gyűjtötték az élményeket és olykor átlépték a saját határaikat, legyőzték a félelmeiket is.

A négyfős fotós csapat – aminek én is tagja voltam - amellett, hogy megörökítette a tábori eseményeket, fotós foglalkozásokat is tartott. Én személy szerint egy kicsit tartottam a foglalkozástartástól, mert soha nem csináltam még ilyet. Így a táborozókhoz hasonlóan nekem is át kellett lépnem a saját határaimat. Aztán amikor láttam, hogy a gyerekek élvezik a programot, megnyugodtam és szinte elröppent a 1,5 óra.

Az eseményekben gazdag napok során szerzett élményekről a gyerekek lefekvés előtt minden este egy beszélgetés keretein belül számolhattak be. Itt egymással is megoszthatták új élményeiket és az által, hogy kimondták, bennük is jobban tudatosult, hogy mit is értek el azon a napon. Nagyon szerettem ezeket az esti beszélgetéseket, mert hihetetlen nagy bölcsességek, és nagy felismerések hangzottak el 9-10 éves gyerekek szájából!

Miért jó itt önkénteskedni?

A tábor előtt sokat beszélgettünk az új önkéntesekkel, hogy vajon miért is olyan népszerű a Bátor Tábor. Minek köszönhető, hogy évről évre sokszoros a túljelentkezés. Erre a kérdésünkre már a felkészítő tábor alatt választ kaptunk. Az itt töltött egy hét alatt nem csak a gyerekek, hanem mi, cimborák is pozitív visszajelzésekkel, építő jellegű tanácsokkal segítettük egymást. Itt senkinek sem volt célja, hogy megbántson valakit, egy hét alatt nem hallottam vitát, vagy veszekedést. Mindenki jól érezte magát és arra törekedett, hogy a másiknak is jól teljen a hete.

Sokan féltettek az önkénteskedésnek ettől a fajtájától. Attól tartottak, hogy lelkileg nagyon megvisel majd a tábor. Én azonban már az elején tudtam, éreztem, hogy ez nem így lesz. Nagyon sok szeretet kaptunk a gyerekektől, akik örültek neki, hogy van egy olyan hely, ahol nem minden a betegségről, a sajnálatról, a lehetetlenekről és a nemekről szól, hanem az önfeledt játékról, a vidámságról, a lehetőségekről és a barátkozásról. Nagyon fárasztó volt az egy hét, de lelkileg csordultig feltöltődtem és már most alig várom, hogy legközelebb is mehessek! Életem egyik legjobb döntése volt, amikor a Bátor Táborba jelentkeztem önkéntesnek és büszke vagyok rá, hogy egy ilyen nagyszerű csapat tagja lehetek!

Nagy Réka Emese