Fogadjátok szeretettel Kováts Dóri őszinte és személyes vallomását arról, hogy mit jelent számára az önkéntesség Lélekmadár Táborunkban.

   1. Egy nagy szív vagyok, két füllel

A táborozó családoknak néha éppen elég, ha velük vagyok, kísérem és meghallgatom őket. Ahogy a felkészítő tréningen tanultam: egy nagy szív vagyok, két füllel. Nem kell csodát tennem, nem kell és nem is tudok helyettük gyászolni. Pont elég, ha szeretettel és nyitott szívvel figyelek rájuk, jelen vagyok, de én magam háttérbe vonulok. Ez a segítő jelenlét nem rólam, hanem a táborozó családokról szól. Közben azt is megtapasztaltam, hogy minél jobban rájuk hangolódom, annál többet kapok én is ezektől a beszélgetésektől. Megtisztelő élmény volt, amikor a házunkban lakó egyik család rám bízta a történetét. Még át is futott a fejemen, hogy „ Ez most AZ a beszélgetés”. Az a beszélgetés, amire olyan félelemmel gondoltam, és az a beszélgetés, amire nagyjából a bekezdés elején olvasható üzenetekkel készítettek fel a képzés során. Vettem egy mély levegőt, kinyitottam a szívemet és ezzel egyidőben bátorító és békés (olyan igazi Bátor Táboros) mosoly jelent meg az arcomon. Figyelni kezdtem. Figyeltem a férfire, aki élete legnehezebb időszakáról mesél, figyeltem a feleségére, aki előbb finoman próbálta csendre inteni a férjét, majd szótlanul saját emlékeiben kalandozott. És figyeltem rájuk, ahogy közösen meséltek nekem a fiukról, a betegséggel töltött napok másik oldaláról, milyen tréfákat eszelt ki a srác a kórházban és hogyan gurultak együtt a nevetéstől egy-egy látogatás során. Én figyeltem, ők emlékeztek, meséltek és gyógyultak. Mindannyian gazdagabbak lettünk.

   2. A szombat esti ünneplés, aminek valódi értelme van

A Lélekmadár tábor ritmusát közös rituálék adják. A táborozókkal közösen mi önkéntesek is részt veszünk esténként az Együtt időn, ahol a meghitt emlékezésnek szentelünk egy órát. És részesei vagyunk az Élet ünneplésének is, ahol a táborozó családok elengedhetik a fájdalom és szomorúság egy részét. Részt venni ezekben a rituálékban számomra felemelő és megtisztelő dolog. Szombat esténként olyan sokféle rituálét követek én magam is – kicsípem magam, barátokkal találkozom, koncertre, színházba, vagy kocsmába megyek. A második turnusban szombat este az élet ünneplésekor egy-egy mécsest gyújtottak a családok az elvesztett gyermekek emlékére. A mécseseket egy kishajóval úsztattuk a tábor taván. Megrendítő és felemelő élmény volt részt venni benne, arra gondoltam, hogy az összes eddigi szombat esti rituálém közül ez az első, aminek valóban értelme és értéke van.

   3. A Bátor Táborban a Napfelkelte is más

Már a képzéseken elmondta a táborvezető csapat, hogy a Lélekmadár tábor nagyobb érzelmi terhelést jelenthet nekünk, önkénteseknek. Van néhány olyan rituálé, ami csak cimbiknek szól és a mi jóllétünkre vigyáz. A tábori reggelek egy közös programmal, a Napfelkeltével kezdődnek. Amíg a családok ébredeznek, mi a zenében gyűlünk össze, felkészülünk az előttünk álló napra. Rövid gyakorlatokkal segítjük átkapcsolni magunkat segítő üzemmódba, eközben egymásra és magunkra is hangolódunk, ami lendületet és derűt ad a napi feladatokhoz. Itt lehet közösen megoldást keresni egy szakmai elakadásra, vagy letenni egy nehéz élményt és erőt meríteni a cimbi-közösségből. Nem hittem volna, de megéri ilyen korán kelni ;)

   4. S.T.Á.B.

Számomra a Lélekmadár táborban érett meg mindaz, amit a korábbi turnusokban és képzéseken önkéntesként megtanultam. Háromszor ugyanazzal a stábbal együtt önkénteskedni elképesztő lendületet és biztonságot adott. A Lélekmadár táborokba csak olyan önkéntesek jöhetnek, akik már kellő tapasztalatot szereztek a nyári turnusokban. Én nagyon szeretek újoncokkal együtt dolgozni, azt tapasztalom, hogy a legjobb formámat hozzák elő és sokat tanulok tőlük. A Lélekmadár táborban nincsenek újoncok, és a tempó talán kicsit gyorsabb, de a kérdés nem kevesebb, az tuti ;) A rutinos lélekmadaras cimbiktől mindig lehet kérdezni, és gyakran azon kapom magamat, hogy a réten sétálva, vagy a jelmezraktárban keresgélve szakmázunk. Úgy érzem, több időm jut ezekre a beszélgetésekre, amiért nagyon hálás vagyok. Szóval mégis voltak újoncok, csak kicsit máshogy…

   5. A Lélekmadár Táborban újonc voltam ismét

Amikor jelentkeztem a Lélekmadár IV. ciklusába hasonló érzéseim és gondolataim voltak, mint mikor először önkéntesnek jelentkeztem a Bátor Táborba. Nem tudtam elképzelni hová érkezem, pedig a táborhelyet, a szokásokat már ismertem, a szerepkörömben is volt már tapasztalatom. A Lélekmadár mégis egy vonzó ismeretlen terep volt, annak minden előnyével és vélt nehézségével hátrányával. Lelkesen érkeztem, mint egy kölyök vizsla és bizony nagy szükségem volt a gazdám (vezetőség, programtartóm, tapasztalt lélekmadaras cimbik) iránymutatásaira, tanácsaira. Élveztem, hogy új területeket ismerek meg, hogy a terápiás rekreáció módszerét más közegben alkalmazom, hogy akár percről percre adaptálni tudunk egy programot, ha a táborozók hangulata úgy kívánja. Ehhez tőlem is teljes odaadásra és figyelemre van szükség, nem enged belekényelmesedni a rutinmegoldásokba. Inspiráló és a nyári turnusra is jó útravaló ez az élmény.

+1. Az élet olyan, mint a szél.

Minden amit a lélekmadaras önkéntességről megtanultam, hozott az életembe valami újfajta nyugalmat. Saját rituálékat vezettem be, amiket tudatosan betartok, ez sok élményt és örömöt hozott az életembe. Baráti és családi beszélgetésekben időnként azt veszem észre, hogy egy nagy szív vagyok két füllel és ez a beszélgetőtársamnak és nekem is nagyon jól esik, kapcsolatunk szintet lép. És még egy fontos tanulás, amit csak a Lélekmadártól kaphattam meg: figyelmemet a gyász és a veszteségek rendezése felé fordítottam. Megtapasztaltam, hogy a sok tévhit és hiedelem helyett szép, építő és teremtő folyamat is lehet a gyász, amiből megerősödve és örömökkel jöhetünk ki, és ebben magamnak és másoknak is tudok segíteni. 

Az élet olyan mint a szél,

és mint a szél, úgy száll tova.

(Shona Innes – Varró Dániel)

Segítség gyászoló családoknak, gyászterápia, gyászfeldolgozás a Lélekmadár Táborban.