Let it be

2013.10.24. 11:48 bátortábor Szólj hozzá!

A Bátor Táborban sok-sok mese van. Gyerekekről, tábori táncokról, Intergalaktikáról. A mai történetünk Alzbetáról és Zsoltról szól, akik önkéntes cimbiként találkoztak egyik nemzetközi turnusunkban. Sokszor mondjuk, hogy mennyire fontos az, hogy hasonló gondolkodású és érzésű emberek találkoznak a Bátor Táborban. Az ő sztorijuk igazi példa arra, hogy a tábor tényleg megváltoztatja az életünket: 

"Már másodszorra készültem a táborba. Alig vártam, hogy régi arcokat lássam, és az új gyerekekre is nagyon kíváncsi voltam. Tudtam, hogy a szinte egész napi tolmácsolás [Alzbeta cseh tolmács cimbi] sok energiámat veszi igénybe, de azt is tudtam, hogy cserébe rengeteg örömöt fogok adni és szerezni is.
Megérkeztem. Elkezdődött a csodás tíz nap...
A házunkhoz tartozó cimbik nagyon jófejek voltak. Az első csapatépítésnél ismerkedtünk meg. A második közös találkozáson feltűnt egy fiú, aki azelőbb még nem volt velünk. Zsoltnak hívták, nagyon kedves, vicces és különleges volt. Gyorsan elrepültek a felkészüléssel töltött napok.

Amikor a gyerekek megérkeztek, az orvosiban megismerkedtem egy nyolcéves cseh fiúval, akinek neve magyarul barátot jelent. Kiderült, hogy a mi házunkban lesz. Még az orvosiban mondott nekünk egy „nagy titkot“ – ő egy kém, és mindenről tud, ami a táborban történik, mert mindenhol vannak emberei.
Mivel szégyenlősnek és félrehúzódónak tűnt, csak lassan, türelmesen találtuk meg vele a közös hangot. Egy-két nap után rájöttem, hogy el lehetne játszani vele a kémkedős játékot – magyaráztam neki, hogy egy igazi kém észrevehetetlen, hogy elbújik a többiek között, és akkor tud igazán fontos információkat szerezni. Egy ideig működött, de mindig újra és újra kellett vele „játszanom“, és Zsolti többször beszállt segíteni nekem.

Aztán egyik este az ebédlőben megjelent Zsolti – szószerint, mert a két méterével nehéz elbújni –, megkeresett, és hozzám ült. Nagyon sokat beszélgettünk. Mindenről és semmiről, és én úgy éreztem, hogy hajnalig tudnék vele beszélgetni. De mégiscsak vége lett az estének, és pihennünk is kellett egy picit.

A következő napokban még váltottunk egy-két kedves levelet, és akármennyire teljesen elfoglatak minket a fiúk, ott voltak nekünk azok a percek az étkezésnél, az asztalnál, a bátorkodó pályánál is.
Így hát megérkezett a szabad napom. Terveztem kipihenni magam, kiszellőztetni a fejem egy jó hosszú sétával. Elindultam, naplementét néztem, és gondolkoztam, hogy hová vezet az, ami elkezdett kialakulni. Teljesen őszinte voltam önmagammal, tisztáztam a szívemben a még nem lezárt dolgokat, és amikor kitakarítottam a fejemet és a lelkemet, úgy döntöttem, hagyom, hogy történjen, ami jön.
Emlékszem, hogy másnap már elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ki mikor és hogyan megy vissza Pestre. Akkor történt az, hogy egymásra néztünk, és tudtunk, hogy nem kell semmit elmagyarázzunk.

Utána már nagyon gyorsan eltelt az utolsó nap, elmentek a gyergőcök is, és hirtelen üres lett a tábor. Még mi is megemésztük a sok élményt, megbeszéltük a tapasztalatokat, és lassan vissza kellett térnünk a nagyvilágba.
Amikor megérkeztünk Pestre, Zsoltival még aznap este találkoztunk, mert születésnapja volt. Azután én hazautaztam Prágába, és egész hónapig csak Skype-on beszélgettünk. Még soha senkivel nem voltam olyan gyorsan annyira nyitott; beszélgettünk a legbelsőbb dolgokról, a múltunkról, mit gondolunk sok mindenről. Kevés olyan jó randim volt, mint akkor Zsoltival egész augusztusban a Skype-on.
Végre megérkezett a régóta várt nap –szeptember elsején Zsolti meglátogatott Prágában! Együtt töltöttünk néhány csodálatos napot a szülővárosomban, Zsolti megismerkedett szüleimmel, azután együtt elmentünk Nyíregyházára, ahol először találkoztam az ő szüleivel. Miután megérkeztünk Budapestre, és lassan elkezdődött nekünk a normális élet, észrevettem, hogy még mindig megmaradt az a gyönyörű érzés, amely eltöltött az első nyárvégi találkozásunkon.

collage1.jpg

Azt kell bevallanom, hogy azóta is bennem van. Rájöttem még a táborban a szabadnapomon, hogy mindig is őszinte akarok lenni magammal szemben, így tudok igazán boldog lenni. Megtárgyaltam magammal, hogy abban a pillanatban, amikor már nem fogom Zsolti mellett jól érezni magam, szólok... 

Eddig még nem jött el ez a pillanat... és most már itt alszik mellettem a legcsodálatosabb lény a világon – négyhónapos kislányunk." (Alzbeta)

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr145596969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása