Dóri 2011 óta táborvezetőnk. Az idei első turnusunkban más szerepben próbálta ki magát. Ő mesél a tesótáborról:
A tavasz nekem nem csak a jó idő beköszöntét jelenti, hanem a tábori szezon kezdetét is. Sőt! Idén inkább csak az utóbbit. Az őszi táborok végeztével a tábor is téli álmot alszik, és várja, hogy tavasszal újra hangos kacagással teljen meg. Mindig különleges egy új év kezdete, számomra most talán még különlegesebb volt, mert önkéntesként vehettem részt benne.
Óriási várakozás volt bennem, és izgultam is a feladat miatt. Minden év első két turnusa a Testvér Tábor: súlyos és krónikus betegséggel élő gyerekek érkeznek testvéreikkel, hogy egy tavaszi hosszú hétvégére együtt legyenek, játsszanak, egymásra figyelhessenek.
A betegség megjelenése a családban az érintett gyermeken kívül a család többi tagjára, a testvérekre is hat. Előfordulhat, hogy kevesebb figyelmet, törődést kapnak, több feladat és felelősség hárul rájuk is, a családi fókusz eltolódik a betegség irányába. A Testvér Táborban mindenki ugyanabban a programban vesz részt, mindenki ugyanazt a figyelmet és törődést kapja. A programokon átélt sikerélmények, melyeket egy-egy kihívás teljesítésével élnek át táborozóink, hozzájárulnak ahhoz, hogy önbizalmuk, magukba vetett hitük növekedjék. A közös élmények, sikerek és tapasztalatok erősítik a testvérek közötti kapcsolatot, új dolgokat tanulnak magukról és egymásról is.
Láttam a testvérem szemében a csillogást, hogy jól érzi magát. Nekem ez a legszuperebb élményem vele a tábor alatt.
Ebben részt venni táborvezetőként is jó érzés, önkéntesként azonban egy teljesen új dologban volt részem. Négyen voltunk házi cimborák egy házban, ahol kilenc kisfiúval laktunk együtt. Nagyon vártuk őket, és készültünk is a fogadásukra. Többen is voltak, akik táboroztak már nálunk, így hamar átléptünk a kezdeti ismerkedés szakaszán. A nappali programokon a házunk két külön csapatra bomlott, amelyekhez lányok is csatlakoztak más házakból. Így már fiúk-lányok vegyesen, közösen látogatják a foglalkozásokat. Rengeteg kalandban volt részünk, íjászat, zene-színjátszás, kézműveskedés, bátorkodás, lovaglás és még Kalpániába, a kalapországba is ellátogattunk. Minden programnak más a lendülete és a hangulata: a külső helyszíneken mindig nagy izgalmak és kihívások elé néztünk, bent pedig csendesebb, kézműves vagy zenefoglalkozás adott lehetőséget az elmélyülésre. Minden nap volt csendes pihenő, amiről én először tényleg azt gondoltam, hogy pihenünk, hiszen elfáradtunk, és töltődni kell, azonban itt is játszottunk, beszélgettünk, tanultam új tapsolós játékokat a fiúktól, és több társasjátékban is elleshettem tőlük trükköket.
Nem hiába, legkisebb testvérem is elmúlt már 20, így ezek a hat és kilenc év közötti srácok sok játékban jártasabbak, mint én. A nappali programokon kívül több olyan nagy játék is volt, amiben a testvérek együtt vettek részt. Beestünk Alízzal Csodaországba, ahol kicsit minden másnak tűnt, mint a valóságban. Dacolva a télies időjárással meghódítottuk a Jégkorszakot, Aladdinnal táncoltunk egy igazi ARABuliban. Fantasztikus érzés volt nézni, ahogy a testvérek szaladgálnak az egyes állomásokon, mindenhol játszanak valami rövidet, közben figyelnek egymásra, egyeztetnek, stratégiát dolgoznak ki, vagy éppen csak jót szórakoznak és nevetnek a játszó cimborák jelmezein. Jó volt elcsípni egy-egy összekacsintást és olyan kedves mondatokat, amivel egymást dicsérték, erősítették, és amivel egymásnak szurkoltak.
A négynapos hétvége azonban hamar véget ért, vasárnap délelőtt már indultak is haza a táborozók, egy kis ürességet hagyva maguk után. Tudtuk, hogy rövid lesz, mégis olyan gyorsan teltek a napok, hogy visszagondolva a sok élményre és programra, nem is tudom, hogy férhetett bele ennyi. Nem véletlen, tudnak valamit ezek a cimborák, amit most én is egészen közelről tapasztalhattam meg. Olyan türelemmel, odafigyeléssel és végtelen szeretettel fordulnak a gyerekekhez, hogy az lenyűgözött. A játszó cimborák elvarázsoltak minket a programokon, jó érzékkel választották ki, hogy mit játsszunk, hol tart éppen a csapatunk, mire van leginkább szüksége az egyes csapattagoknak és a csapatnak is közösen.
Szép volt a lezárás, kaptunk egy karkötőt is, ami mindig erre a táborra, közös élményeinkre emlékeztet majd minket. A házamban nagyon jól éreztem magam. Önkéntes társaim, akiket ismertem már előzőleg, kedvesen fogadtak ebben az új szerepemben. Ahogy telnek a napok, most már újra az irodában, eszembe jutnak még emlékek, viccek, sztorik, amik remélem, sokáig kísérnek. Egy nagyon más és új élményben lehetett részem, amiből biztosan nagyon sokat kamatoztatok majd akkor, amikor legközelebb tábort vezetek.
Egyik kisfiú az első esti beszélgetésen arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát, hogy érkezett a táborba, így felelt: „Örülök, hogy itt lehetek. Voltam már itt a táborban, és akkor is jól éreztem magam. Testvér Táborba sokkal jobban szeretek jönni, mert ilyenkor a testvérem is velem lehet, és nagyon jó vele együtt lenni.”
A TV2 is készített egy riportot a bátor kalandokról. Az 56. másodperctől korallokról és királylányok megmentéséről is szó lesz. Nézzétek meg!
