A Bátor Tábor fennállása óta már több mint 3000 önkéntes adta örömmel idejét, energiáját és mosolyát a súlyosan beteg gyermekekért. Most néhányuk elmesélik, mit jelent számukra önkéntesnek lenni Csodaországban:
"Önkéntesség. Érdekes szó, szerintem kissé túlmisztifikált. Mondom ezt azért, mert néha hajlamos vagyok megfeledkezni közben arról, hogy önkéntes vagyok. Annyira természetesen jönnek a dolgok, és nem anyagi érdekek vagy kötelesség, hanem a puszta cselekvési vágy hajt, hogy ott akkor éppen azt tegyem amit kell, és az legyek, aki valójában vagyok, vagy akire éppen szükség van. Miközben így cselekszel, ott vagy azokért, akik rád bízzák magukat, magadat is megismered, és láthatod az életet egy letisztultabb rendszerben, rádöbbensz, hogy a világ valójában irtó egyszerű. Nincs is szükséged már másra, hisz ott vagytok egymásnak. Valahol inkább át kellene írni az értelmező szótárban, és a természetes jelzővel illetni inkább! Hol kell ezt javasolni? " (Linki)
"Mi az önkénteskedés? Valamilyen szinten életforma. Az a fajta ember vagyok, aki örömét leli olyan – sokak számára jelentéktelen – apró dolgokban is, mint az ég kékje, a szikrázó napsütés, a zöldellő természet látványa… Boldoggá tesz egy baráti ölelés, kézfogás, mosoly, kedves szó… Éppen ezért úgy érzem, csak akkor tudok harmóniában élni önmagammal és a világgal, ha valamilyen módon meghálálom a sok jót, ami megadatik nekem nap mint nap. Szeretnék annak tudatában élni, hogy nem csak önmagam gyarapodásáért dolgozom, hanem másoknak is hasznára tudok lenni. Ettől lesz teljes az életem. Fontos számomra, hogy ebben a - sokszor egymástól elidegenedett – anyagias világban önmagam és mások szeme előtt tartsam, melyek a valóban fontos dolgok, amik túlmutatnak a pénzen. Az önkénteskedésem során olyan igazi értékekkel gazdagodom, melyek maradandóak.
A Bátor Tábor arra is megtanított, hogyan legyek egy jól működő "gépezet" fogaskereke, hogyan dolgozzak egy közös cél érdekében másokkal csapatban. Egyidejűleg szórakozom és tanulok – önmagamról és másokról."(Erika)
András: "Belecsöppentem. Testvér, unokatestvér után. Azt gondoltam, hogy egy jó buli lesz. Az volt. De annyira, hogy gyökeresen megváltoztatta az életemet. És engem is. Megérezni az ízét egy olyan közösségnek, ahol nem érdekek, hanem érzések uralkodnak. Találni egy olyan helyet, ahol nem azért teszek valamit, mert abból anyagi hasznom lesz, hanem azért, mert azzal a másoknak örömöt okozok, másoknak mosolyt csalok az arcára. Megismerni egy olyan közeget, ahol mindennél többet ér egy mosoly, egy ölelés, egy figyelmes beszélgetés.
Találni egy helyet, ahová az élet minden területéről érkeznek emberek egy céltól vezérelve.
Tanultam rengeteget. A gyerekekről, másokról, önmagamról. Adtam és kaptam rengeteget. Ölelést, mosolyt, barátságot.
Azt gondolom, hogy egy nagyon nagy és nagyon fontos lépcsőfok ez az életemben és egy olyan útravalóval gazdagodtam, ami egész életemben velem lesz.
A Bátor Tábor mellett egy új helyen kezdtem el önkénteskedni. A cél itt is ugyanaz, mosolyt fakasztani és örömet okozni. Önként. Ez az új hely az otthonom. Egy képben így tudnám összefoglalni:
