Hol van Csodamosolyország?

2013.06.27. 14:43 bátortábor Szólj hozzá!

Pontosan öt napja járt le az idei legelső nyári turnusunk. 70 gyerkőc érkezett a Bátor Táborba, ahol az önkéntesek (A Cimbik) serege várta őket sok-sok programmal, meglepetéssel és mosollyal. Megkértük a cimbiket, hogy meséljék el, mit jelent önkéntesnek lenni tíz napig ott, ahol mindig süt a nap.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy hely Nagyvilágban, ahol mindig sütött a Nap. E mesés hely neve, pedig nem más, mint Csodamosolyország, de a legtöbben csak úgy ismerték: Bátor Tábor. Itt élt együtt az örökmozgó gyereksereg és lelkes segítőik, a cimborák. Ezen a helyen mindenhova mosoly volt rejtve: az ebédlőbe, a pelenkaoszlop tetejére, a játszótéri hinta mellé, a közös dalba, a közös táncokba, a réti játékokba, a fa tövébe, a színtakaró mintájába, akár egy kilyukasztott lufiba is. S mindez azért volt különleges, mert mindenki megtalálta a maga elbújt kis mosolyát, ami mellett mindig rejtőzött még egy kis bátorság, akaraterő vagy akár önbizalom. Csodamosolyország minden kis lakója szívébe mosoly költözött, és a kapun kilépve is egy színesebb, szebb világot láttak, ahol merész szívvel lehetnek igazán Bátrak. (Janka)

folder1_1.jpg

Színjátszás foglalkozást tartottam a turnusban, ahol a gyerekek beöltöztek jelmezekbe, eljátszottak egy kis történetet, engedték szárnyalni a fantáziájukat. Öröm volt látni a szemükben a csillogást, hogy mennyire élvezik a programot, és mennyire beleviszik a kreativitásukat a közös játékba. Találkoztam Batmannel, Supermannel, királylányokkal, varázslókkal, de volt biztonsági őr, lovag, balerina, táncosnő és még számtalan érdekes figura. A program alatt ők is találkoztak a csodabarlang varázslójával, aki egy varázskövet ajándékozott nekik, amiért ilyen bátrak voltak. Ezeket a köveket hazavihették, és mi foglalkozás végén megkérdeztük, hogy mit jelent ez a kő nekik, mire fognak gondolni, ha otthon ránéznek. Egy táborozó lány azt mondta, hogy ő magával fogja vinni a kontroll vizsgálatokra a varázskövet, mert akkor biztos, hogy minden rendben lesz. Egy másik lány pedig azt mondta, hogy ha ő nem lett volna beteg, akkor nem jutott volna el ide, a Bátor Táborba, most nem lenne ennyi barátja, és örül, hogy ilyen sok jó embert megismert. Sokszor csak hallgattam csendben, és figyeltem őket, hogy ezek a 8-12 éves gyerekek milyen szép dolgokat mondanak és mennyire bölcsek.

És bár a színjátszás foglalkozáson én voltam a tanár, mégis úgy éreztem, hogy sokszor nem én tanítom őket, hanem ők tanítanak engem. Én ezt az élményt hoztam magammal, és ha ránézek a varázskövemre, akkor ezek a fantasztikus, bátor, mosolygós gyerekek jutnak az eszembe. (Tamás)

folder2.jpg

Öt éve vagyok cimbi, ez volt a tizenegyedik turnusom. Eddig minden nyári turnusban fotósként vettem részt. Az összes gyereket ismertem arcról, legtöbbjüknek a nevét is tudtam már a második nap, az volt a feladatom, hogy folyamatosan láthatatlan legyek, csak nézzem őket és elkapjam a legemlékezetesebb pillanataikat.

Idén aztán váltottam, házi cimbiként érkeztem a táborba, és megtapasztalhattam a másik végletet: a „négyes bázis” cimbije lettem, tizenegy 7-8 éves kisfiú volt a világom, ők voltak azok, akiknek minden mozdulatát, arcrezdülését, szavát figyeltük három cimbitársammal, hogy a legjobbat kaphassák, egyénre szabva. Állandó barátjuk voltam a reggel fél 8-as ébresztőtől este 10-ig, amikor az esti beszélgetés után, lámpaoltáskor elmentem a cimbiszállásra aludni – valójában készülni a másnapi Színidőre, Jolly Jokerre, oklevél idézetre, Tiéd a Színpadra, vagy kiteregetni a mosott ruháimat.

A gyerekek érkezése utáni első közös ebéden csak kapkodtam a fejem: hogyan fogok megkülönböztetni ennyi kis pupákot?! Sokan vannak és mind egyformának tűnnek. Aztán eltelt egy-két nap és mindegyikükről kiderült, hogy nagyon különleges kis karakter. Megismertem mindegyikük világát, hobbiját, kedvenc játékát, kedvenc programját, milyen amikor jó passzban van, milyen amikor fáradt. Megtanultam, melyikük szeret enni, és melyikükkel kell alkudozni az étkezéseknél, kinek kell segíteni zuhanyzásnál beállítani a meleg vizet, ki tud önállóan levelet írni az új legjobb barátjának, kit lehet csak a rugósfocival lefoglalni a csendes pihenő idején, és ki az, akit ha motiválni akarok, valami „nagyon fontos” feladatot kell rábíznom.

Tizenegy kis sráccal töltött egy hetem alatt hatalmas dolgok zajlottak le: kivétel nélkül mindegyikük felszabadult, boldog lehetett újra, megnyíltak előttünk. Nem kellett aggódniuk semmiért, nem volt semmire gondjuk, egyetlen feladatuk volt csak: újra gyereknek lenni, ugyanolyan gyereknek, mint egészséges társaik.

És ahhoz, hogy ez megtörténhessen, nem kellett semmi más, csak a cimbik és a többi gyerek feltétlen, őszinte odafigyelése és szeretete. A többi csak körítés. (Jóska)

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr565380582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása