Három eee, azaz két tt

2013.05.16. 15:53 bátortábor Szólj hozzá!

Amikor arról kérdeznek, hogy miért jó a Bátor Tábor Alapítványnál dolgozni, számtalan okot szoktam felsorolni. Mindig más élmény emelkedik ki, de az elmúlt hetekben kapásból azt válaszoltam volna: a folyamatos fejlődésre,  tanulásra  való lehetőség - meséli Dalma, egyik táborvezetőnk.

A tábori programokért felelős csapattal egész évben készülünk arra, hogy a turnusokban profi színvonalú, hatékony képzéseket és csapatépítéseket  tartsunk önkénteseinknek. Ők ezt a tudást a gyerekekkel töltött napjaik, élményeik során kamatoztatják, és életük más területein alkalmazva viszik jó hírét  módszerünknek, az élményterápiának. Illik nekünk, táborvezetőknek is évről-évre, szezonról-szezonra megújulnunk, fejlődnünk ebben a feladtunkban. Nem pusztán illik, de annál nagyobb örömmel tesszük ezt.

Én is ilyen érzésekkel és teli hátizsákkal érkeztem meg egy április hétfőn Csillebércre, ahol  tapasztalati tanulással(tt) foglalkozó európai szakemberek (Experiential Educators Europe) tartották éves konferenciájukat. Izgultam, hiszen bár nagyon szeretem a nemzetközi közeget, mégsem sűrűn fordul elő velem, hogy 21 ország 65 szakavatott és lelkes trénere, terapeutája közé csöppenek. A konferencia csak a nevében korlátozódik Európára, inkább csak a helyszínt jelölve fogadja be a más kontinensekről is érkező „öreg rókákat” és az újoncokat minden évben.

Az  oldott, befogadó hangulatnak és a csapatot összekovácsoló rituáléknak köszönhetően az izgalmam hamar lelkes pörgésbe fordult át. Ezek az emberek tényleg azért gyűltek össze, hogy megosszák egymással legjobb praktikáikat, feltegyék a kérdéseiket és nyitottan hallgassák a többiek visszajelzéseit. A csapatszellem az esti tábortűzes éneklésnél, a nemzetközi esten és a konferencia közösen megírt idei dalában is szinte kézzel foghatóan volt jelen.

blog.jpg

Az 1997 óta szerveződő hasonló alkalmakkor a résztvevők maguk alakítják a konferencia programját, a helyszínen ismerteti mindenki saját témáját, és demokratikusan egyeznek meg a napok menetrendjéről.

Én is tarthattam bemutatót a Bátor Táborban alkalmazott módszerről, és az önkéntes képzésben használt technikáinkról. Más szakemberekkel konzultálnunk, tudást cserélnünk azért is fontos, mert a Bátor Táborban minden tábortípusra (Nyári, Családi, Testvér és Lélekmadár Tábor) külön felkészítő programot tervezünk. Az ilyen alkalmakkor rövid idő alatt, hatékonyan kell átadnunk módszertani tudást, az érkező táborozókkal kapcsolatos fontos információt, és jól együttműködő csapatokat kell kovácsolnunk átlagosan 70 önkéntesből.

Az eee konferencia résztvevői idén legtöbben felnőttekkel foglalkozó trénerek, terapeuták voltak, akiktől vezetési modellekről, a csoportképződést elősegítő módszerekről, lezárási technikákról,  olyan szimbólumok használatáról hallhattam, amelyek segítségével az élmények megoszthatóvá válnak másokkal, így a feldolgozást segítik.  Különös hangulatot varázsolt a rendezvénynek a helyszín, a csillebérci úttörőtábor, ahol egy kicsit megállt velünk is az idő erre a négy napra. Pár méter séta után már a természetben találtuk magunkat, az outdoor workshopok élményvilága nem pusztán szakmai fogásokat,  igazi kikapcsolódást is nyújtott.

Mi is az a tapasztalati tanulás, és hogyan kapcsolódik az élményterápiához? Olyan élményeken, konkrét tapasztalásokon keresztül történő fejlődés, ami túlmutat a hétköznapi helyzeteken, és általában egy kitüntetett helyen – a természetben zajlik. A Bátor Táborban mi hasonló céllal alkalmazzuk az élményterápiát. A gyerekeket addigi megszokott  környezetükből kiemelve kihívások elé állítjuk, az általuk átélt sikerélményeket látva pedig megerősítjük őket újonnan szerzett vagy kamatoztatott készségeikben. Támogató, elfogadó közeget teremtve segítjük elő növekedésüket.

Magyarországon nem csak mi vagyunk, akik használják ezt a módszert. Jó volt átélni, hogy ezt a küldetést közösen gondozzuk a konferencia házigazdáival. Nati, Gábor, Sanyi, Bella és Laura önkéntesként, a Kétté - Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány nevében rendezték meg és koordinálták a konferenciát. Vendégszeretetük és profizmusuk magasra tette a lécet a 2014-ben soron következő Lengyelországnak.

Szívesen írnám, hogy jövőre ott találkozunk! Ki tudja, hátha Ti is kedvet kaptatok hozzá…

A hétvégén zajlik az önkéntesek képzése a nyári turnusokra. Idén közel 550 önkéntest képzünk, akik majd azon szorgoskodnak, hogy a gyerekeknek felejthetetlen élményekben legyen részük a Bátor Táborban.

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr625303099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása