Ha vágod a hangosítást, a jó zenéket és egy dominónak több mint öt felhasználási módját is el tudod képzelni, akkor mindenképp jelentkezz technikus önkéntesnek. Bazsi elmeséli, hogy miért:
"Sokszor megfordultam keverőpultok mögött és bátran állíthatom, hogy a Bátor Tábor keverőpultja egy igazán különleges szerkezet. Kedvencem a rajta található „energia potméter”, ami szerintem a technikus önkéntes egyik legjobb barátja. Legyen szó a reggeli ébresztőről, egy esti show-ról, étkezésre hívásról vagy a programok kezdetén felzendülő gyülekező zenéről ez a potméter is gondoskodik arról, hogy a tábor lakói energiától duzzadóan, jókedvűen indulhassanak neki az éppen aktuális kihívásnak.
A tábor és a programok technikai támogatásán túl a technikusnak a keverőpultot elhagyva megannyi más feladata is adódik. Előfordulhat, hogy a vén kártyamester szerepét játszod egy délutáni program alkalmával vagy űrlénynek öltözve kell a táborlakókat elvarázsolnod egy idegen bolygó lakójaként. Lehetőség adódik arra is, hogy napközben az egyik csapat tagjaként részt vegyél az éppen aktuális programon, és a gyerekekkel együtt éld át a feladat által nyújtott kihívásokat. Rendkívül színes, pörgős és élményekben gazdag a technikus önkéntesség, nem vitás. A technikusi szerepkörnek egy új szegletét ismerheti meg bárki, aki a Bátor Tábor keverőpultja mögé „áll”. Már alig várom, hogy újra feltolhassam a potmétert és induljon a tábortánc!"
Jelentkezés: 2015. január 1. – február 15.
További információk önkénteskoordinátorunknál, Dórinál:
Másképpen is segítenéd a Bátor Táborban gyógyuló daganatos és krónikusan beteg gyerekeket? 1000 forint már egy biztosan célba találó nyílvesszőt jelenthet. Támogass most!