Ülsz a géped előtt, és már percek óta arra vársz, hogy letöltődjön az a program, amire nagyon szükséged lenne ahhoz, hogy be tudd fejezni a munkádat. Vagy arra vársz, hogy kedvenc sorozatod legújabb epizódjának örülhess. A géped jelzi, hogy nincs már sok, 99%-on áll a letöltés. És aztán mégsem sikerül. Megszakad az internetkapcsolat, lemerül a géped, el kell menned. Egy százalék hiányzott csupán.
Valahogy így van a személyi jövedelmi adónk egy százalékával is. Néha csak az a kevés hiányzik...
„Mire elég a jövedelemadóm egy százaléka? Amúgy is keveset keresek” – szokták mondogatni.
Egy átlagos 1%-os felajánlás körülbelül 5000 Ft-ot jelent egy civil szervezetnek. Ez az 5000 forint a Bátor Táborban például egy gyerekcsoport kézműves foglalkozásának anyagköltségeit jelenti. Ebből a kicsinek tűnő összegből készítenek a gyerkőcök madáretetőt, kulcstartót, drótból színes virágot, sőt táskát is varrnak a turnusokban! A sok ezer hasonló, „apró” felajánlásból pedig évről évre egyre több gyerek vehet részt programjainkon.
Az 1% felajánlása fontos lehetőség, hiszen mi magunk dönthetünk adónk egy részének felhasználásáról az állam helyett. Nem mások döntenek helyettünk, hanem mi lehetünk a döntéshozók.
Ennek ellenére 2010-ben a NAV adatai szerint az adózok közül csak minden második személy élt a lehetőséggel. Mintegy 30 milliárd forintról rendelkezhettek volna, de a felajánlható keretnek csak mintegy a felét, 17,2 milliárd forintot ajánlottak fel a keretből.
A Kurt Lewin Alapítvány kutatása alapján a civil szektor az elmúlt 10 évben összesen 47 milliárd forinttól esett el a ki nem töltött nyilatkozatok miatt.
Ha neked is fontos, hogy támogasd az alapítványok munkáját, ne feledkezz el az 1%-od felajánlásáról! Ha pedig hozzánk hasonlóan neked is szívügyed a krónikusan beteg gyerekek táboroztatása, akkor ajánld fel 1%-odat a Bátor Tábor Alapítványnak. Adószámunk: 18107913-1-41 Köszönjük segítségedet! (A kitöltött SZJA 1% nyilatkozat letölthető erről a linkről.)
Állj ki te is a Bátrakért!
Gyere május 10. és 12. között az Akvárium Klubhoz, és állj ki a Bátorfára! A Bátor Táborban gyógyuló daganatos és krónikusan beteg gyerekek többek között olyan kalandos programokon vesznek részt, mint a 9 méter magas Bátorfa tetejére való kiállás. A Bátorfa most néhány napra Budapest belvárosába „költözik”. Egy elképesztő, háromdimenziós aszfaltrajz segítségével bárki átélheti a Bátorfára kiállás élményét. Állj ki te is a Bátorfára, ezzel is támogatva a táborozó gyerekeket!
Szeretettel várunk benneteket Budapesten, az Erzsébet téren!