Rengeteg sztorink azzal kezdődik, hogy a gyerekek belépnek a Bátor Tábor kapuin Hatvanban, és nyolc napig elfelejtkeznek a szürke hétköznapokról. Pedig a történet ennél sokkal hamarabb veszi kezdetét! Arra gondoltunk, hogy most bemutatjuk nektek azokat a nagyon fontos személyeket, akik már hónapokkal a turnusok kezdete előtt azon munkálkodnak, hogy minél több gyerek eljuthasson a táborunkba. Vagyis oda, ahol a fájdalom és a betegség a kapun kívül marad. Utazásra fel!
1. Az évet mindig az ún. kapcsolattartó konferenciával kezdjük. Ezen a találkozón azok az orvosok, nővérek, asszisztensek, kórházpedagógusok, pszichológusok vesznek részt, akik a gyerekeket gondozó központokban dolgoznak, és önkéntesként, a napi munkájuk mellett, toborozzák a gyerekeket, családokat a Bátor Táborba.
2. Kedves segítőink megkapják a toborzási anyagokat. Például az olyan plakátokat, szórólapokat, amelyekből bárki többet is megtudhat a Bátor Táborról és az élményterápia módszeréről, és azokat a jelentkezési csomagokat, amelyek kitöltésével jelentkezhetnek a táborba.
3. A toborzási, jelentkezési időszak január végén kezdődik, és több hétig tart. Ez idő alatt a kórházi kapcsolattartók elmondják a gyerekeknek és a szülőknek, hogy létezik egy olyan vidám és biztonságos hely, amelyet Bátor Tábornak nevezünk, és hogy szeretettel várunk ide jelentkezőket. Kapcsolattartóink jól ismerik a családokat és a tábort is, ezért ők azok, akik a szülők és a gyermekek valamennyi kérdésére megnyugtató választ adnak és bátorítják őket a jelentkezésre. Azért is fontos nekünk a munkájuk, mert így lehetünk biztosak abban, hogy a Bátor Tábor híre mindenkihez egyenlő eséllyel jut el az országban, függetlenül attól, melyik megyében lakik, vagy hogy szokott-e rendszeresen internetet használni.
4. A kórházi kapcsolattartók kitöltik az orvosi jelentkezési lapokat: bevezetik a Bátor Tábor gyermek-adatbázisába a gyerkőcök adatait, minden olyan fontos és hasznos tudnivalót róluk, amely elengedhetetlen biztonságos táboroztatásukhoz, ahhoz, hogy egészségi állapotukat a táborban dolgozó önkéntes orvosok és nővérek is pontosan ismerjék.
5. Ezután a szülők megkapják a jelentkezési csomagot, amit majd visszaküldenek az alapítványnak. Ebből tudjuk meg pl. a szülők pontos elérhetőségét vagy akár a gyermek szokásait, hogyan szeret este elaludni, milyen ételeket szeret, kivel barátkozik szívesen.
6. Az alapítvány szorgos dolgozói megkapják ezeket a dokumentumokat, és az alapítvány orvosa, pszichológusa és táborvezetői szakmai szempontok alapján összeállítják a főlistás táborozók névsorát. Innentől kezdve a szakmai csoport gondoskodik arról, hogy a táborban a gyerekekre vigyázó önkéntesek minden fontos tudnivalót megkapjanak minden gyermekről, annak érdekében, hogy a lehető legjobban tudjanak rájuk figyelni, vigyázni.
7. Azért, hogy a turnus kezdetekor minden tábori helyünk be legyen töltve, várólistát is összeállítunk. Erre azért van szükség, mert a főlistára került gyermekek/családok egészségi állapotuk vagy más, közbejött ok miatt esetenként lemondják a táborozást. A megüresedett hely akkor pótolható, ha vannak előkészített, várólistás táborozók, akik a helyükre tudnak lépni. Az adott turnusok várólistáit a tapasztalataink alapján igyekszünk olyan létszámúra korlátozni, hogy mire kezdődik a tábor, majdnem minden várólistás gyermek bekerülhessen.
8. A turnusok kezdete előtt pár nappal felhívjuk a családokat, hogy készüljenek: nemsokára kezdődik a tábor!
9. Eljön a várva várt nap! Megérkeznek a gyerekek a táborba! És hogy milyen itt? „Ez egy másik bolygó! Nem is! Inkább egy másik galaxis, ahol mindenki azon munkálkodik, hogy nekünk jó legyen.”
Köszönjük Tóth Katának a gyönyörű rajzokat!