A Lélekmadár függőséget okoz? Mit ad egy önkéntesnek az LM?

2019.08.15. 14:02 bátortábor Szólj hozzá!

Nagy Zoli önkéntesünk mesél nektek a Lélekmadár Táborban és a felkészülés során átélt tapasztalatairól. Tőle azt is megtudhatjátok, miért érdemes jelentkeznetek ebbe a különleges tábortípusunkba.

Mesélj kicsit arról a folyamatról, amely során megszületett a döntés: jelentkezel a Lélekmadár Táborba.

Már az előző ciklusnál is gondolkoztam a jelentkezésen, de végül itt érett be teljesen. Alapvetően két dolog motivált: a kíváncsiság és a lelkes beszámolók az előző ciklusokban résztvevő cimbiktől. Azt is láttam, hogy sokaknál a Lélekmadár is függőséget okoz. Sokat hallottam az LM nyújtotta biztonságos közegről, a csapat erejéről, a háláról, az érzelmi hullámvasútról, de ahogy általában lenni szokott, amíg csak mesélnek róla, sosem olyan, mintha személyesen tapasztaljuk meg…

Milyenek voltak a turnus előtti felkészítő napok? Miben tértek el a többi turnus menetrendjétől?

A turnusokat megelőzően egy egynapos felkészítés is volt, Budapesten. Mivel a civil életben mással foglalkozom, mást tanultam, számomra nagyon hasznosak voltak a gyászelméleti előadások. Sok olyan ismeretet kaptam, amelyekre később a turnusok során is támaszkodni tudtam, illetve segítséget nyújtottak a helyzetek megértésében. Ezen a felkészítő napon részletesen megismerhettük az LM turnusok menetrendjét és a többi tábortípustól eltérő programokat. Szintén előre kiderültek a házbeosztások, így már az előzetes házépítéseknek sem volt akadálya.

Az egyes turnus előtti felkészülő napok hasonlítanak a CST-ben tapasztaltakhoz, természetesen az újra visszatérő csapat és az összeszokottság megkönnyíti a felkészüléseket és egy extra biztonságérzetet ad a turnus során is.

lm_vi_ii_cse_img_6087.JPG

Mi volt az a pillanat, vagy élmény, turnus előtt, vagy közben, amikor azt érezted, most már biztonságban vagy?

Egy alapvető biztonságérzet már az első felkészítéstől kialakult bennem és azt hiszem ez az első élet ünneplése program alatt teljesedett ki. Azt, hogy ezek az érzelmi hullámvasút nehezebb pillanatai már előzetesen is tudtam, de míg nem éltem meg, volt bennem egy tartás ezektől az ismeretlen helyzetektől. Ezek a pillanatok önkéntesként is tudnak nehezek lenni, de ahogy a BT-ben mindig, most is beigazolódott, hogy nem vagyunk egyedül, és egy figyelő- védőháló az önkénteseket is mindig biztosítja. Akinek szüksége volt rá, ott állt mellette valaki, vagy éppen megteremtődött a lehetőség, hogy kicsit egyedül félrevonuljon, ha erre volt igénye. Önkéntesként a biztonságot erősen fokozza a közös Napfelkelte is. A reggeli közösen eltöltött program során egyrészt lehetőség van napi szintű közös hangolódásra, valamint itt megnyugtató tere van annak, hogy az esetleges nehézségeket, kihívásokat egymással is megosszuk.

Emlékszel arra, amikor először találkoztál a családokkal? Milyen volt?

Először is nagyon örültünk minden megérkezett családnak. :) Az első családokkal való találkozás számomra hasonló élmény volt a családi táborokhoz. Annyi különbséggel. hogy természetesen benne volt a pakliban, hogy itt rögtön az elején kiderülhetett, hogy nem minden résztvevő támogatta egyformán az érkezést a családon belül, de szerencsére a tapasztaltak szerint a legtöbb esetben ezek a bizonytalanságok gyorsan oldódtak és kialakult a BT érzés.

A második első találkozás, azaz, a második turnus kezdete már teljesen újszerű élmény volt. A várt visszaérkezés, az ismertbe jövetel, a kialakult kapcsolatok, az addig elért bizalmi szint láthatóan komfortosabbá tette a családok számára is és cimbiként is hálás volt ebben a helyzetben újra fogadni őket.

Miben más a Lélekmadár hangulata, mint a Bátor Táboré?

A tábor típusából adódóan számomra a visszatérés a tábor hangulatára is hatással van, a közösen megélt élmények és az összetartó csapat adnak egy többlet biztonságot.

Szintén nem tapasztaltam más tábortípusokban a mélyen megélt pillanatok és a jókedvű tábori játékok ilyen gyors váltakozását. Ennek kapcsán talán a rugalmasságot emelném ki, hiszen itt tényleg a lehetőségek tárházát kínáljuk a táborozóknak, azonban teljesen rendben van, hogy ha valaki egy-egy programon mégsem kíván részt venni. Ez a fajta nyitottság, az hogy annyit vesznek ki a táborból, amennyit szeretnének, tényleg komfortosabbá teszi a táborozóknak az ottlétet.

Talán a fentiek miatt is alakult ki bennem az az érzés, hogy egy fókuszáltabb figyelem jut a táborozókra és az önkéntesekre egyaránt és sokkal mélyebb „szövetségek” alakulnak ki. Összességében nehéz megfogalmazni a különbséget, hiszen olyan, mint az eddigi BT élmények, de egyszerre újszerű és más is a korábbiakhoz képest.

Mit tanultál magadról a Lélekmadárban?

Az elfogadás és a rugalmasság fontosságát. A táborban nagyon sok különböző érzés, gondolat, emlék kerül felszínre, melyeknek ott és akkor helyük is van és fontos, hogy meg is teremtsük az ezek megéléséhez szükséges teret. Itt fokozottan találkoztam azzal, hogy nagyon sok esetben elég, hogy csak egy támogató, figyelő közeget biztosítunk, és nem kell mindenre válasz.

Számomra előzetesen az – addig ismeretlen, de sokat emlegetett – érzelmi hullámvasút megélése jelentett kihívást. A turnusok során, sőt a tábori léten kívül is bebizonyosodott, hogy sokszor segít, ha megengedjük magunknak, hogy a nehezebb pillanatok után, akár gyorsan, is jókedvet teremtsünk.

Mi a legkedvesebb emléked a Lélekmadárból?

lm_vi_i_hcs_img_5646.jpgMint általában a táborból, innen is nagyon sok kiemelkedő élményt hoztam haza. Ami a kérdés láttam legelőször eszembe jutott, egy Anyuka pelenkaoszlopos ugrása volt. A megmászását követően elég sokáig állt az oszlop tetején, de közben érezhető volt, - ahogy később a cimbiknek írt levelében ő is megfogalmazta – a fent töltött pillanatok alatt az addig elvesztettnek hitt életösztön tért vissza. Végül észrevette, hogy a labda színe megegyezik elvesztett gyermekének kedvenc színével, ezt hangosan elkiabálta és leugrott. Ez a pillanat nagyon meghatározó volt, hiszen ott érezni lehetett, hogy sikerült kimozdulni az addigi élethelyzetéből, ami célja is a tábornak.

Ami nem is kifejezetten egy élmény, sokkal inkább egy általános hála bennem az az, hogy a ciklus során nagyon sok olyan családot láthattam, akik példaértékkel szolgáltak számomra.

Miért ajánlanád Cimboratársaidnak, hogy jelentkezzenek a Lélekmadárba?

Én az előző ciklusnál hezitáltam, hogy jelentkezzek-e, de rájöttem, nem érdemes várni. Olyan ez, mint a BT maga, amíg csak mesélünk a „csodáról”, sosem értjük igazán! Ezt is át kell élni! Biztosan vár Rátok egy szuper csapat és önmagunkról, saját komfortzónánk határairól is újabb tapasztalatokat szerezhetünk egy teljesen biztonságos, odafigyelő közegben. Egy olyan újabb perspektívát ad, amely a többi tábortípusban és a táboron kívül is támaszt nyújthat.

„A legnagyobb kincs a jelenlét, a meghallgatás, az elfogadás.” - Lélekmadár Tábor a gyászterapeuta szemével

2019.08.13. 11:17 bátortábor Szólj hozzá!

Lévai Ági a VI. LM ciklus óta Lélekmadár Cimbiként támogatja a hozzánk érkező családokat. Elmondja nektek, hogyan vezetett az útja a Lélekmadár Táborba, mik a tapasztalatai nem egészen egy ciklus után, hogyan, mitől működik egy ilyen tábor, és mi vár azokra az önkéntesekre, akik úgy döntenek, részt vesznek a Lélekmadárban.

 

Mióta foglalkozol a gyász témakörével?

Először tanulmányaim alatt képződtem a gyász témakörében, tudatosan nem kerestem a gyásszal való foglalkozást. Azonban pszichológusként az évek során egyre több olyan kliens keresett meg, akinek friss gyászélményével volt dolga, vagy a közös munka során egy korábbi gyászában való elakadása került felszínre. Mindez folyamatos képzésekre, önismeretre sarkallt.

Hogyan kerültél a Lélekmadár Táborba? Mi motivált arra, hogy ezen a területen is próbára tedd magad?

A Bátor Tábor nevével már évekkel ezelőtt találkoztam, de akkor még nem tudtam, hogy ezen belül létezik a Lélekmadár Tábor.

Éppen egy évvel ezelőtt egykori egyetememtől, az ELTE-től érkezett egy levél, amely a Lélekmadárban Táborban végzett munkára invitált. Azt gondoltam oda bekerülni különleges dolognak számít.  Valami egészen más lehet, mint a civil életben megélt pszichológus hivatásom. Ez motivált.

levai_agi_1.jpg

Nem volt gondolkodásra szükség, elhatároztam, itt a kiváló alkalom, jelentkezem. Miközben lelkesen fantáziáltam a lehetőségről, a nyári szabadságban elnéztem az időpontot, így nagy késéssel adtam be a pályázatomat. Közben az okostelefonom is pihenőre ment és nem jelezte az bejövő emaileket, tehát sok aprónak tűnő bukkanón át, túl minden határidőn, kaptam egyetlen lehetőséget egy skype interjúra, ami a nyaralásunk első napjára esett. Így a családot előre küldtem a vízbe, én pedig belevágtam az interjúba, ami elsőre is nagyon kellemes élmény volt. Ismeretlenül is közvetlen hangnemben, a témához méltó szakmaisággal folyt a beszélgetés. Egy-két nap múlva felhívott Gecse Attila, a tábor gyászterapeutája is, akinek kérdéseire a hullámzó Balatont nézve válaszoltam. Úgy éreztem, tudunk együttgondolkodni, szívesen dolgoznék vele is. Aztán érkezett hír, hogy megkaptam a lehetőséget.

Nem a pályám elején vagyok, több elnyert álláslehetőség hírén vagyon túl, ez mégis más volt. Olyan belső öröm és izgatottság járt át, amit addig „munka” kapcsán nem éreztem. Tele voltam várakozással, hiszen közelebbről semmit nem tudtam a táborról, nem jártam még ott, személyes ismeretségem nem volt, idegenlégiósként kerültem a csapatba.

Hogyan látod, miben tud segíteni a gyászoló családoknak a Lélekmadár Tábor?

Azt gondoltam a Lélekmadár Táborról, egy olyan hely, ahol nincs lehetőség hosszadalmasan kísérni valakit a gyászában hétről-hétre, hanem az itt és mostban kell mindent megadni, amit csak lehetséges. Új kihívást jelentett számomra. Egy közös térben mind együtt a különböző élethelyzetekkel, történetekkel és veszteségekkel. Ez ijesztően hangozhat elsőre, miközben egyáltalán nem félelmetes. A legnagyobb kincs a jelenlét, a meghallgatás, az elfogadás. Ma már tudom, hogy nem úgy igaz, hogy háromszor egy hosszú hétvégén segítünk. Biztos vagyok abban, hogy a táborlakók magukkal viszik az élményeiket, a számukra fontos mondatokat, gesztusokat, és belőlünk is valamit, amit adunk magunkból. Ez mind segíti a gyászból való gyógyulásukat. És nincs ennél szebb.

A tábor közösségének megtartó ereje önmagában segít a fájdalmas teher letételében. A programok által újra megélhetik a családi egység érzését, az egymásra figyelést, s a szomorúság mellett az örömöt, a felszabadult nevetést, ami hazaérkezésük után erőforrásként segíthető őket a hétköznapokban.

Mi az, amit az önkénteseknek tud adni a Lélekmadár Tábor?

A fent leírtakat nem kizárólag a gyászoló családoknak nyújtja a tábor. A cimborákat is mélyen megszólítja. Ők azok, akik elképesztő módon képesek örömet és önfeledséget varázsolni a fájdalmas lelkekbe.  Mérhetetlen fontosságú önismeretre tehetnek szert, pozitívan változhat az énképük, önbecsülésük, és talán az addigi életükhöz való viszonyuk is.

Azt gondolom, hogy amit nyújtanak a cimborák, azt visszakapják minden mosolyban, érintésben, történetfoszlányban a bizalom jeleként. És ez nem kevés.

Mi a legkülönlegesebb tábori élményed?

Én is hazahozom a családok történeteit, kapcsolódásaikat gondolataimban, a lelkemben.  Mindez épít - szakmailag, emberileg egyaránt.

A legkülönlegesebb élmény számomra a tábori lét, ami kiszakít minden másból, és megtanít egy helyen kizárólagosan jelen lenni. Megtapasztalni sok ember együttrezdülését a nehezebb percekben, az összetartozást a közös rituálék alkalmával, boldognak lenni alig ismert emberek örömét látva. És várni azt, hogy mindez újra megtörténjen.

GO!-snak lenni…

2018.12.17. 15:06 bátortábor Szólj hozzá!

Krisztát, GO! kórházi programunk oszlopos önkéntesét kérdeztük meg, hogy mit jelent neki (és minden bizonnyal a többi GO! önkéntesünk számára is) GO!-snak lenni...

 

GO!-snak lenni…

Olyan, mint bemenni egy hideg és sötét szobába, majd egy gyerekkel közösen rájönni, hogy ott meleg van, és ő erősebb, mint bárki.

Annyi erőt, melegséget és mesét hagyni, ami több napra segítheti.

Rengeteg kreativitást vinni, hogy bármelyik játékot átalakíthassuk, hogy ő biztosan élvezze.

Az elsőnek lenni aznap, aki nem a hogylétét firtatja, hanem azt, hogy pontosan melyik játékkal szeretne ma megismerkedni.

Aki mutat egy játékot, amit anyával is játszhatnak majd kettesben.

Felnőttként megemberelni magadat és nem aggodalmaskodni.

Csak a szépet látni: csak a kedvenc játékaival, zenéivel, emlékeivel és témáival foglalkozni. Más most nem fontos. Ha pedig megvannak ezek a csodás dolgok, annyi a feladat, hogy mindezeket elérhetővé tegyük a számára.

dsc07997_1.jpg

Nehéz azt mondani, hogy ez megterhelő, hiszen a gyerekek sokkal nehezebb helyzetben vannak. De ez számunkra sem könnyű. Ezért vagyok nagyon hálás Mariannak és Dórinak (GO! koordinátorok - a szerk.), hogy odafigyelve és precízen felkészítettek. Minden alkalom kezdetén bemelegítenek engem, hogy készen álljak. Ha közben elkeserednék, akkor a program végén adnak időt, teret és segítséget a feldolgozáshoz. Bárhogyan is sikerül a találkozás, tudom, hogy ők ott lesznek a végén, és meg fognak hallgatni. Együtt mosolygunk a gyerekek reakcióin, kedvességén és együtt értjük meg, ha valamelyikük kevésbé volt lelkes. Azt mindig tudom, hogy biztonságban vagyok.

4.JPG

Az önkéntességet mindenki úgy tartja, hogy mindig katartikus esemény. Nem az. Van, hogy lepattanunk egy gyerekről, mert fáradtabb, hiszen neki ezerszer nehezebb napjai vannak. Vannak egyáltalán nem kicsattanó alkalmak. Ilyenkor nagyon nehéz elhagyni az önsajnálatot, és jobban megvizsgálni, hogy abban a helyzetben, annál a gyereknél mi minden történt. Minden alkalommal kiderült számomra, hogy mindannyian adunk. És lehet, hogy nem olyan szembeötlő módon, de mindig ott van a gyerek válasza. Benne van egy elfelejtett telefonhívásban, egy elmesélt mély gondolatban, egy integetésben, egy neked adott mellékszerepben a köszönöm. Nekünk pedig csak annyi a feladatunk, hogy elég érzékenyek legyünk arra, hogy meghalljuk ezt. A feltűnő hálához vagyunk szokva, ami ha jön, rávághatjuk, hogy szívesen. A GO alatt tanultam meg, utólag, a közös perceinket elmesélve meghallani egy halk "köszönöm, hogy velem voltál" - t. Ez rettenetesen fontos, mert ezek a felismerések visznek minket vissza újra és újra. Mert jó látni, hogy elfelejti az infúziós kábelt egy kikötött kisbeteg, mert jó annyira belemerülni egy játékba, hogy nem akarsz eljönni, mert jó látni, amikor egy unott kamasz beszáll egy fantázia játékba.

A legfontosabb útravalóm minden egyes látogatás előtt, - amikor elkezdenék izgulni, hogy mi lesz, ha nem tudok elég vicces, nyitott, energetizáló lenni- hogy a legkisebb vicc is vicc, a legkisebb gesztus, játékos ötlet is felüdülés egy gyereknek aki egy fehér szobában fekszik hetek óta és fél. Nekem csak annyit kell tennem, hogy figyeljek rá, és tegyem lehetővé, hogy élvezze az együtt töltött időt.. És ha minderre figyeltem, akkor amikor kijövök egy kicsit melegebb lesz.

gotabor_2018_07_31_mg_1259_051_2.jpg

 

„Csak csöndben ballagunk egymás mellett” – gyászterápia a Lélekmadár Táborban

2018.08.02. 15:24 bátortábor Szólj hozzá!

Gecse Attila már több évtizede kísér életük végéhez közeledő embereket és családjukat. Ahogy mondja, egy lelkész mindig sok halálesettel találkozik munkája kapcsán, gyakorlatilag benne van a munkaköri leírásában, de ő kórházi lelkészként ennél is többet vállal. A rendszerváltás idején Polcz Alaine gyászképzésén vett részt, 2013 óta pedig a Lélekmadár Tábor gyászterapeutája. Vele beszélgettünk.

Milyen a Lélekmadár önkéntes szemmel? - Táborvezetőnk válaszol

2018.07.26. 16:03 bátortábor Szólj hozzá!

A Lélekmadár Tábor különleges, a szívünk csücske. Sőt, a közepe. De tudjuk, hogy sokszor nehéznek tűnik, talán ijesztőnek is, mert ismeretlen, és mert olyan témával foglalkozik, amit közös hallgatás övez. Pedig a Lélekmadár egy csoda, ami sok családnak segített már, és szeretnénk, ha még több érintetthez eljutna. Csoszányszky Bogi táborvezetőnkkel beszélgettünk arról, hogy milyen a Lélekmadár a cimborák szemével. Július 31-ig várjuk az önkéntesek jelentkezését ősszel induló, hatodik Lélekmadár ciklusunkba.