Itt a nevetés új értelmet nyer – Lélekmadár egy cimbi szemével

2017.07.06. 14:09 bátortábor Szólj hozzá!

„Miért csinálod? Nem túl nehéz?” – számtalanszor kapjuk meg a kérdést, mert szabadidőnket arra fordítjuk, hogy nehéz sorsú családokon segítsünk. Gabcsi az egyik legnehezebb műfajban tevékenykedik: Lélekmadár táborunk visszatérő önkéntese, ahol gyászoló családokat támogat. Hallgat, bólogat, együttérez, mosolyog vagy megmosolyogtat – attól függően, épp mire van szükség. Azt mondja, vannak nehéz pillanatok, igen, de még így is megéri.

Tapasztalt lélekmadaras cimbi vagy. Hogyan alakult ott a pályafutásod?

4 évvel ezelőtt, a kezdetekkor csatlakoztam a lélekmadaras csapathoz. Akkor családi cimboraként három családot segítettünk az egy év folyamán társammal, Orsival. Nagyon különleges tapasztalás volt, hiszen elsőre, korábban jól bevált tapasztalatok nélkül vágtunk bele. Viszont engem vonzott ez a lehetőség már akkor, amikor a Lélekmadár tábor még csak egy ötlet volt. Ezért nagyon boldog voltam, hogy a csapat részese lehettem.

Azóta egy év kihagyással a harmadik ciklusomban veszek részt, most íjász cimboraként. Szerettem volna a játszós oldalt is kipróbálni, hogy lássam, milyen kapcsolatot lehet a erről az oldalról kialakítani a családokkal. Fantasztikus élmény ez is.

_img_1132_33.JPG

Sokan lelkileg megterhelőnek érzik a Bátor Tábort is, a Lélekmadár azonban – nem titok - sokszor még nehezebb. Hogyan lehet ezt bírni?

Családi cimboraként sokkal több időt töltünk a szülőkkel, akik közül többen igazán sokat mesélnek. Itt sokszor hallunk az ő és családjuk érzéseiről, az elvesztett gyermekről és a betegség valamint a halál körüli történtekről. Sok család egészen nyíltan beenged minket a családi életükbe.

Számomra nem volt sokkal nehezebb ezeket a történeteket hallgatni, mint a jelenleg is betegséggel küzdő gyerekek és családjuk mondatait. Sok esetben nagyon megérint, nagyon bele tudom élni magam az elmondottakba, de a nagyon jó felkészítés és az alapvetően rám jellemző pozitív gondolkodásból fakadóan ritkán mentem igazán mélyre ezekben a pillanatokban. Az első évben kitapasztaltam, mi esik jól, mit bírok, és mi az, ami viszont nem komfortos ezekben a helyzetekben. A tudat, hogy ezeknek az embereknek nagyon kevés lehetőségük van beszélgetni, mesélni, megnyílni, a legnehezebb történések meghallgatásában is segített.

Játszós cimboraként kevesebbszer tapasztaltam ilyen mély beszélgetéseket, de érzelmileg ugyanannyira megterhelő, hisz a játszós cimborákból ezekben a helyzetekben valahogy ösztönösen jön a társa segítése, s ekkor közvetve, de ugyanannyira megérinti érzelmileg egy-egy történet.

kavicsos.jpg

Miben más a Lélekmadár mint a Bátor Tábor?

Szerintem abban, hogy itt el kell fogadni, hogy a harc, ami a Bátor Táborba érkező gyerekek és családok mindennapjait meghatározza, itt már eldőlt: ellene tenni nem lehet, csak elfogadni. Ez olyan szempontból más alapot ad, hogy a bizakodás, a biztatás már nem opció. A családoknak minden percben ezzel a veszteséggel kell szembenézniük, és ezt nekünk nagyon érzékenyen, óvatosan kell kezelni.

Éppen ezért a humor, a nagy nevetések, a kiabálások és komfortzónából való kikéredzkedések igazán új értelmet nyernek. Nagyon mélyről szép nagyot lehet ugrani a családokkal. És ez nem mindig a teli fogas vigyorgásban nyilvánul meg. Van, hogy abban, hogy a kisebb tesót ott merik hagyni a cimbivel, vagy abban, hogy ugyan óvatosan, csak oldalrólhátulról de belépnek táncolni.

Sokan azért nem jelentkeznek önkéntesnek, mert félnek, hogy nem tudnak majd mit mondani a családoknak. Te hogy kezelted ezeket a helyzeteket?

Be kell vallanom, volt olyan esetem, amikor én sem tudtam mit mondani, csak nyeltem a könnyeim, de igyekeztem tartani magam. Ez azonban ritka, hisz ezek a családok nem várnak tőlünk megoldásokat, vagy nagy előremutató monológokat, minden fájdalmat messzire repítő szavakat. Ők nagy szíveket várnak fülekkel, nyitott önkénteseket, elfogadó csapatot. De szerencsére a felkészítő napokon nagyon jó mondatokat és válaszokat tanulunk, így ritka a nagy csönd. A nyári táborokban sem kell mindenre válaszolni, ahogy a madaras táborban sem. Itt sokszor amúgy is annyira sokat beszélnek a táborozók, hogy a válasz többször csak egy bólogatás és az empatikus jelenlét.

Miért jársz vissza évről évre?

Egyrészt 6-7 éves táboros tapasztalattal az új kihívás és ennek a tabu témának a feszegetése magamban volt az első motiváció. Másrészt szerettem volna egy olyan csapatba tartozni, ahol olyan családokat is segítünk, akik tényleg nagyon kevés helyen tudnak segítséget kapni. Az első táborom olyan nagyon sokat adott érzelmileg, hogy nem volt kérdés, hogy visszatérek. Ma már az új csapattagoknak egy védőháló biztosítása is célom. A családok mellett fontosak a cimboratársak is, hiszen az első évben nagyon sok segítséget kaptam én is a nálam tapasztaltabbaktól.

milak_kevin_julian-2.jpg

Mit látsz a családokon, mi történik velük az egy év alatt?

Sok család nagyon sokat változik, megnyílik, kicsit letesz a terhekből, vidámabb, erősebb lesz. De volt olyan család is, akik inkább megnyugodtak, lecsitultak picit.

A legjobban a gyerekeken látom a változást, hisz a sok törődéstől, örömtől igazán kinyílnak. A táborok között gyakran ők tudják a családban tartani a lelket. Nem a nagy filmes változásokat keressük; ha már csak egy táborozón fél év elteltével annyit érzünk, hogy nyugodtabb, picit mosolygósabb, már nagyon sokat tettünk.

Kinek ajánlanád, hogy jelentkezzen Lélekmadár táborba önkéntesnek?

Minden olyan cimborának ajánlom, aki lelkileg erős, nincs hadilábon a veszteség témával, és szeretne egy különleges érzelmi hullámvasútra visszatérni, ahol a családokért, de a családokkal, szakemberekkel és saját magunkkal dolgozunk. A tábor alapvető kérdéseket is újra írhat bennünk, mint például hit, bizalom, nyitottság, önértékelés. Nem szabad elfelejteni, hogy segíteni az tud, akinek nincs nagy gubanc belül!

Az elmondottak alapján sok szép emlék köt a Lélekmadár táborhoz. Van kedvenced?

Nagyon nehéz választani, hiszen életre szóló élményeket szereztem ott. Sok érzelmes pillanatom volt családokkal és cimborákkal egyaránt. De a kedvenc élményem mégis az a pillanat az első évből, amikor a záró turnus után elbúcsúztunk a családoktól a kapuban - nyilván kizárólag napszemüvegben-, és miközben öleltem őket, az járt a fejemben, hogy kicsit azt csináljuk, mint amikor egy használt, szétnyűtt párnát újrahúzunk, megpaskolva kitesszük a friss levegőre és nagyon-nagyon feltöltve, felfrissülve tesszük vissza az ágyra.

De a történetek közül nagy kedvenc az a pillanat is, amikor egy kisfiú gyurmázás közben a Lélekmadár cimbinek (ő a vezető gyászterapeutánk), Attilának azt mesélte, hogy a kistesója most az angyalkákkal van fent a felhőn, és krumpli nőtt a fejébe, emiatt lett beteg, de minden nap gondol rá, és a kis játékaival is úgy játszik, hogy vigyáz rá, mert a testvérének még szüksége lehet rá.

Figyelem! Lélekmadár táborunkba csak olyan önkéntesek jelentkezését várjuk, akik már legalább kétszer önkénteskedtek a Bátor Táborban.

Segítünk a gyász feldolgozása folyamatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr4612645161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.