Mosolyognak ők mindig, legfeljebb már nem is tudják magukról. Igazi pozitív kisugárzású család, akik két családi turnusunkban vettek részt, és a második turnust a Mikulás hozta nekik.
„Emlékszem, amikor megérkeztünk, azonnal ott termett két cimbora, elvették tőlünk a csomagjainkat, és nem engedték, hogy mi cipekedjünk. A hétvége folyamán pontosan így vették le rólunk a mindennap terheit a tábor minden egyes percében. Ha valamelyik gyerekünk szomjas volt, egy cimbi azonnal rohant vízért. Nagyon jó érzés volt, hogy picit töltődhettünk, lazíthattunk a férjemmel. Ez még nagyobb érték olyan szülőknek, ahol a gyerek betegsége éppen rosszabb fázisban van” - emlékszik vissza Zsuzsa első élményeire. A mai napig előkerülnek otthon a tábori zenék, táncolnak együtt, hiszen mindhárom gyerkőc emlékszik a tábortáncokra, visszanézik a fotókat. Ezektől mindig jobb kedvre derülnek - így elevenítik fel a tábor hangulatát.
„Megérkeztünk a táborba, a mosolygós, jelmezbe öltözött, bolondos cimbik elvették a csomagjainkat, és akkor elkezdtünk mosolyogni, és ez kitartott négy napon keresztül” – emlékszik vissza Gábor. „Az első turnusunkban nagyon jó volt azt látni, hogy a feleségem el tudta engedni magát. Természetes, hogy egy szülő nehezebben bízza rá a gyerekeit idegenekre, itt mégis az ehhez szükséges bizalom egy pillanat alatt épült ki a cimbik és közöttünk. Felszabadítóak voltak a felnőtt programok, jó volt kicsit újra gyereknek lenni, könnyesre nevetni magam activityzés közben. Ezt a külvilágban ritkán tehetjük meg.”
Az első tábor után a gyerekek nem mindennapi kihívás elé állították szüleiket: „A gyerekek imádtak ott lenni, nagyon élvezték a programokat. Annyira, hogy a Mikulástól egyöntetűen belépőjegyet kértek a Bátor Táborba” – nevet Zsuzsa. „Számomra az volt az igazán meglepő, hogy mind a hárman ezt kérték. Kérhettek volna egészen mást is, három különbözőt, de náluk ez volt a legfontosabb” – teszi hozzá Gábor.
Ezért úgy döntöttek, még egyszer megpróbálják, és jelentkeznek a Bátor Táborba. Csak az indulás előtt egy-két héttel merték elmondani a gyerekeknek, hogy újra mehetnek, mert féltek, nehogy csalódás legyen a vége. „Innentől kezdve viszont könnyeddé váltak a mindennapok, ha nem tettek rendet a gyerekek, a táborral motiváltuk őket. Amikor az indulás napján a legkisebb fiunk belázasodott, nem is mertünk teljesen visszalépni, így ketté vált a család: én lementem Hatvanba Abigéllel és Rozival, Zsuzsa pedig később csatlakozott Zsigával. Egészen más volt így a tábor, sajnáltuk, hogy nem lehettünk úgy együtt, mint első alkalommal, de így is felejthetetlen élmény volt mindnyájunknak.”
Abigél hatéves, nagycsoportos óvodás, és élénken emlékszik a Bátor Táborra ő is. „Sokat játszottunk a testvéreimmel, nagyon jól éreztem magam. A játszótér volt a kedvencem, és ott is a körhinta, ahol bepörgettük magunkat, és akkor csak pörögtünk-pörögtünk.” A bátorkodó pályán nem félt, a pelenkaoszlopot többször is megmászta, és még hintázott is. Az oviban is szokott mesélni a barátainak a táborról, főleg a zenékről, táncokról és a rengeteg játékról.
„A mindennapokban gyakran a pesszimizmus felé hajlok, de a táborban megtanultam, hogy ennek semmi értelme” – vallja be Zsuzsa. „Onnan mindig úgy jöttünk haza, hogy bármi történik, mindig van megoldás – ezt a tapasztalást próbáljuk meg átörökíteni az életünkbe. Nem könnyű hosszú távon megőrizni a tábor pozitív hangulatát, de nagyon igyekszünk, mert mindenkinek könnyebb úgy, ha nem fáradunk teljesen bele a mindennapokba.”
„Én a cimbiknek vagyok a leghálásabb” – mondja Gábor. „Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi jó ember, ilyen önzetlenül tud együtt dolgozni egy ügyért – korábban azt gondoltam, ez már rég kikopott a világból. Nagyon jó érzés, amikor az ember ad, és látja, hogy a másik töltődni tud ez által. Egy ideális világ tele lenne cimbikkel, és akkor az élet egyéb területein is elterjedne ez a pozitív, nem én-központú világszemlélet.”
A segítésnek rengeteg módja van, ilyen az adó 1% felajánlása is. Ha a Bátor Tábort támogatnád, kattints ide: adó 1% .
