Hogyan született a Lélekmadár Tábor?

2014.05.22. 17:00 bátortábor 1 komment

A Lélekmadár Tábor egy új típusú program a Bátor Tábor életében. A három különálló hétvégéből álló családi táborsorozatra olyan családok jelentkezését fogadjuk, akik daganatos betegség (vagy súlyos krónikus betegség) során elveszítették gyermeküket. A tábor abban segíthet, hogy a családtagok a hétköznapokból kikapcsolódva minőségi időt tölthetnek egymással, miközben mindenki találhat korának és érdeklődésének megfelelő programokat és hozzá megértő, jó társaságot. Hogy milyen a Lélekmadár Táborban részt venni, arról a táborvezető, Hosszú Dalma ír a következő sorokban. 

Mikor két évvel ezelőtt az irodai csapat elkezdte kidolgozni egy új tábortípus részleteit, eleinte csak benyomásaink voltak egy hasonló írországi táborról, és erős hitünk abban, hogy tudunk a Bátor Táborban olyan családi programot kialakítani, ami jót tesz gyermeküket gyászoló szülőknek, testvérüket gyászoló gyerekeknek.

Eleinte csak bíztunk benne, hogy lesznek jelentkezők, olyan bátor családok, akik megbíznak majd bennünk annyira, hogy eljöjjenek hozzánk, beengedjenek minket, ismeretleneket egy olyan közelségbe, ahol kevesen fordulnak meg.

Bíztunk benne, lesznek önkéntesek, akik vállalkoznak az első táborra, ami nem pusztán egy hétvégéből, hanem háromból áll egy év leforgása alatt. Hiszen ez nagy vállalás, elköteleződés minden résztvevő számára.

Másfél évnyi készülés után tavaly októberben az érkezés előtti utolsó órák egyikében ott álltunk a focipályán, körben a csapattal, fejünk, szívünk tele kérdésekkel: vajon fog nekik tetszetni? Fogják tudni szeretni ezt a tábort? Elfogadnak majd minket, amit nyújtani tudunk? Lehet, hogy bennük is hasonló kérdések kavarogtak akkor. Aztán egyszer csak megérkeztek, és ott voltak mindenestül. Teli bizalommal, kíváncsisággal, őszinteséggel, mély, soha nem múló fájdalmukkal és a szándékkal, hogy próbáljuk meg. Kicsik és nagyok, az első Lélekmadár táborozók.

Azóta eltelt fél év, mostanra már két turnus fényképeit nézegethetjük az ismerőssé vált arcokkal, mosolyokkal, azóta született barátságokkal, közös emlékekkel. A Lélekmadár Tábor megszületett. Azt hiszem igazán akkor, amikor a második turnusra március végén visszatért hozzánk minden család és mindenki az önkéntesek közül. A fényképek magukért beszélnek, történeteket mesélnek az odafigyelőknek. Hosszú út vezetett az ellőtt nyílvesszőkig, meghódított magasságokig, kiszínezett rajzokig, felszabadult beszélgetésekig, közös játékig és a körhinta sem felejti, hogy van olyan ismerőse, aki nincsen most velünk.

 collage2.jpg

Általános jelenség a „bátor táboros élmény” kapcsán, hogy leírhatatlan, hiszen mondhatja az ember, hogy milyen jó volt, szívet melengető, reményt adó, hogy azt érzed, oda tartozol, hogy amit  teszel, ami te magad vagy, az jó. De értik ezt mások? Sokan értik szerencsére, egyre többen. Hiszen beteg gyermekek gyógyulásában hinni megnyugtató, az élet rendjének megfelelő. Hogyan álljon vissza azonban a világ, az élet rendje, ha ez mégsem így történik?

A Lélekmadár Táborról sem könnyű szavakban beszámolni, de teszek egy kísérletet. Van benne minden, ami a Bátor Táborban van: színes programok, élmény-kavalkád, odafigyelő, gondoskodó cimborák, jókedv, hatalmas beszélgetések, otthonosság érzés. És vannak benne idők, amikor a tábor lelassul, elcsendesedik, kihunynak a fények és gyertyákat gyújtunk, hogy emlékezzünk azokra, akik miatt itt vagyunk, akik örökké hiányozni fognak. És akkor ünnepelünk. A magunk, immáron bátor táboros, őszinte módján. Ünnepeljük az életet, legyen az bármilyen rövid, fájdalmas, hiányérzetet hagyó. Ünnepeljünk, hogy valaha is együtt lehettünk. Amikor ilyenkor egymás arcára pillantunk, észrevesszük, hogy nem vagyunk egyedül, érezzük, ahogy a levegőt megtölti  egy méltóságteljes érzés, a szeretet, miközben a csillagok előbújnak, talán lenéznek ránk.

Aztán a pillanatot elengedve tovasiklik velünk a tábor, - ahogy az élet is - folyik tovább a maga útján. Jön az esti program, a könnyeket ismét letörli a kacagás, másnap reggel újra felkel a nap. Várnak minket a halak, a békák, Petra és Szellő, a bátorkodó pálya és a zeneterem. Van, ami nem változott, sohasem fog. De útközben, tábori napok alatt mégis kicsit mások lettünk. Az ismeretlenből ismerős lett, a kihívásból siker, az egyénekből csapat, magányos bocsokból - ahogy a filmen is - Mackótestvér. A félelem alább hagy, a teher átalakul, a magányt, a megoszthatatlanságot a közösség ereje száműzte, miközben együtt voltunk, sütött ránk a nap.

collage1.jpg

Sok feladat vár még ránk, a mindennapok és egy harmadik turnus, vele egy újabb búcsú, ami szerencsére örömteli. Mindannyian várjuk, hogy újra lássuk egymást szeptemberben.

Közben az irodában új találkozásokra is készülünk, hiszen már érkeznek a jelentkezések olyan családoktól, akik majd októberben vágnak neki a közös utazásnak, amit úgy hívnak: Lélekmadár Tábor.

Segítsetek, hogy más családok is rátalálhassanak a lehetőségre!

További információért kattintsatok ide: www.batortabor.hu/lelekmadar

Köszönjük szépen!

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr926172745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VoluntartistA 2016.04.27. 17:34:13

"E Föld, - ez nem a gyönyörök tanyája
a lelkünk itt csak iskoláját járja:
ha szenvedni és tűrni megtanul,
szárnyát felölti, s mennybe szabadul."
_
Gárdonyi Géza: E Föld