Csehül, szlovákul, lengyelül? Na meg persze halandzsául!

2014.01.12. 14:07 bátortábor Szólj hozzá!

A Bátor Tábor elképzelhetetlen lenne a lelkes, segítőkész, energikus cimborák nélkül. Ilyenkor, év elején keressük azokat az önkénteseket, akik megvalósítják a turnusokba a tábor és az élményterápia lényegét: segítik a gyerekeket, hogy átléphessék vélt vagy akár valós korlátaikat is, hogy ezáltal megerősödjön önmagukba vetett hitük. Az önkéntesek sokféle feladatkört töltenek be, de a mai bejegyzésben a tolmács cimbikről lesz szó: 

A nemzetközi táborokban a kommunikációt lengyel, szlovák vagy cseh és magyar nyelven is tudó tolmács cimborák segítik. Ők nem professzionális tolmácsok, hanem olyan önkéntesek, akik jól beszélnek a fenti nyelvek valamelyikén, és a foglalkozásokon segítik a programtartó munkáját azzal, hogy gyerekek saját nyelvére fordítják az izgalmas eseményeket. 
A tolmács cimborák a nappali és esti programokon tolmácsolnak, valamint részt vesznek a gyerekek mindennapjaiban: segítenek az étkezéseknél, reggel és este a házakban, illetve a szabadidőben is. Körülbelül három gyerekre jut egy tolmács cimbora, ami nemcsak a táborozóknak, hanem az önkénteseknek is nagy biztonságot jelent, hiszen nem egyedül kell megoldaniuk minden tolmácsolási helyzetet.

ToborzotolmacsF.jpg

És hogy milyen egy tolmács cimbi mindennapja a táborban? Vica mesél:

"A tolmács feladatkörről próbálok írni.... keresem a tolmács élmények prototípusát... egy kislány vidáman belém karol, papírzsepit keresek honvágyból kicsordult könnyekre, kézmosást felügyelek, izomból drukkolok, törzsi táncot járok, csata kiáltok – magyarul, csehül, nem, ez most épp szlovák volt, na meg persze halandzsául. 
Nincs prototípus, ahhoz minden és mindenki túl egyedi. Pörgés van. Szín-hang-nyelv-kavalkád. Szavakat közvetítek. Ám ezeken a szavakon mosolyok és könnyek múlnak. Örömkönnyek is. És persze, játékszabályok. Esti beszélgetések. A nagy kihívásokat követő jóérzést ezerszeresére növelő dicséretek.
Percről percre jobban tudatosítom a pontosan megválasztott szavak fontosságát, miközben, látszólag paradox módon, azt veszem észre: szavak nélkül is milyen jól megértjük egymást." (Vica)

Kipróbálnád te is magad tolmács cimbiként? Szeretettel várjuk jelentkezésed!

Jelentkezés: 2015. január 1. – február 15.

 www.batortabor.hu

További információk önkénteskoordinátorunknál, Dórinál:

d.veres@batortabor.hu


Másféleképpen is segítenéd a Bátor Táborban gyógyuló daganatos és krónikusan beteg gyerekeket? A havi 1-2000 forintos adomány jelentős támogatást jelent a munkánkban. Számunkra nagyon fontosak a rendszeres, kisebb összegű adományok is. Támogass most!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr845739231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.