Gyermekgyógyászat a magaskötélpályán

2013.12.27. 12:31 bátortábor Szólj hozzá!

Orvosigazgatónk, dr. Andi az egészségügyi cimborákról mesél:

"Itt az év első hónapja, jó ilyenkor visszatekinteni az elmúlt hónapokra, és gondolni azokra, akiknek hálás vagyok. Különösen sokszor jutnak eszembe azok a munkatársaim, akik nélkül nem tudnánk a Bátor Táborban súlyosan beteg gyermekeket fogadni. Orvosok, nővérek, dietetikusok, gyógytornászok, akik éjjel-nappal ott dolgoznak a turnusokban, észrevétlenül suhannak, máskor jelmezbe bújva játszanak, közben gyógyítanak, mosolyognak, simogatnak, mindent megoldanak, legjobb tudásukkal és emberségükkel állnak helyt a Rejtek-erdőben, biztonságot adva közel 1000 táborozónak egész évben.

Munkájukat önkéntesen, sokszor szabadságuk alatt végzik. Amikor én előre tekintek, már ilyenkor nagyon izgulok, hogy hogyan varázsolom elő az én angyalkáimat a magyar egészségügy bugyraiból, hogy elegen és elég jók legyenek jövőre is.  Több mint 70 fős csapatot kell összeverbuválnom minden év elején. Szerencsére, aki már járt nálunk, igyekszik visszatérni, ha csak teheti, de nagyon várjuk az újonnan érkezőket is. Főleg gyermek-onkológiai, - diabetológiai területről, de máshonnan is.

Most dallamokba foglalom egy hideg téli estén, a mézeskalács illatú szobában melegedve, miért is érdemes eljönni közénk.

Nálunk mindennek hasznát veszed, amit a kórházban tudsz, csinálsz, tapasztalsz, de a gyerekek, a környezet és a csapat hatására átlényegülsz. A betegség helyett előtérbe kerül az ember, aki megmutathatja önmagát, akit szeretnek és elfogadnak, aki az élményekből gyógyul, épül a lelke. A fehér köpenyt otthon hagyva Te is önmagadat adhatod, s közben tanulsz, tapasztalsz, fejlődsz. Ebben segítünk Neked.

EÜ-s képek.jpg

Az elején nekem is minden új volt. Csak azért másztam föl halált megvető bátorsággal a 8 m magas pelenka oszlopra a tériszonyommal együtt, hogy leugrás közben érezzem, hogy hat ez rám, főleg a testemre. Hogy tudjam majd, állapotától függően melyik táborozó, hogyan vehet részt ezen a programon biztonságosan, úgy, hogy a javára váljon. Aztán közösen gyűjtöttük össze a tapasztalatokat a magaskötélpálya bátorkodó csapatával arról, mit hogyan lehet és kell itt csinálni. És ez minden programmal így volt. A sápasztó kórházi falak között begyakorolt tudást adaptáljuk a szabad levegőn centrális kanüllel, protézissel, neutropéniával eltöltött hosszú, intenzív, színes, vidám napokra, lovaglásra, evezésre, íjászatra, színjátszásra, kézműveskedésre. Ezt a tudást örömmel adjuk át Nektek, hogy otthonosan mozogjatok a gyermekgyógyászat ezen – szerintem – külön alfejezetében, amit ma már a továbbképzési rendszer is elismer, még kreditpontot is ad, nem is keveset.

És most szóljanak helyettem Ők, akik a kórházból a hatvani táborba csöppenve megélt élményeiket, érzéseiket leírták, és akiknek annyi mindent köszönhetünk mindannyian, szervezők, önkéntesek, táborozó gyerekek, családok. Összeraktam gondolataikból egy szép, színes foltvarrott takarót, melengesse a lelketeket, mint az enyémet.

„Évente legalább egyszer olyan helyen dolgozhatunk, és olyan emberek között lehetünk, amit az év fennmaradó 355 napjára is szívből kívánunk magunknak. Ez a 10 nap lehetővé teszi számomra, hogy ne felejtsem el, miért is léptem erre a pályára, és láthassam, hogy szerencsére még milyen sokan vannak, akik szeretnének tenni valamit, csak azért, mert jót tenni jó. Úgyhogy enyém a szerencse, amiért évente visszatérhetek...”

„Emlékezetes történetem? Eszembe jut az agyi sérüléssel élő kamaszfiú, féloldala gyengébb, és nem is használja arra sem, amire lehetne. A gyógytornász végigbeszélte a programtartókkal, hogyan lehetne észrevétlenül rávenni, hogy az ügyetlenebbik oldalával "dolgozzon" a programok alatt, ez nagyon szépen sikerült is. Persze estére nagyon elfáradt, ezért behozták az orvosi épületbe, hogy kicsit pihenjen az esti program alatt. De nem akart lemaradni semmiről, ezért 3 percet aludt, majd kijött megkérdezni, hogy visszamehet-e már a többiekhez, mi pedig visszaküldtük lefeküdni. És ezt egymás után nagyon sokszor. Végül inkább leültettük közénk egy kicsit. Ő végignézett rajtunk, és elkezdett bókolni olyan nagyon kedvesen, majd azt mondta, olyan szépek vagytok. Mire megkérdeztük, hogy hova tudod ezt még fokozni? Erre ő: - Gyönyörű szépek vagytok...”

 "Gondolkoztam, hogy mi az, amit magammal hoztam a táborból? Nem én fogalmaztam meg végül is, hanem  az egyik beteg, akivel ma dolgoztam: <<Köszönöm fiatalember, hogy ilyen csillogó tekintettel hallgatott végig és bátorított.>> Ezt egy tüdődaganatos idős hölgy mondta. Én nem éreztem azt, hogy ma másként állnék a betegekhez, mint egyébként, de azt észrevettem, hogy több bátorító szót mondtam neki, mint azt a múlt héten tettem volna. Így szerintem elmondható az, hogy a terápiás rekreációt, a Bátor Tábor módszerét bármelyik egészségügyi dolgozó a mindennapokban is sikerrel tudja alkalmazni...”

Ha megszólítottalak, ne gondolkozz túl sokat, állj be közénk!

Szeretettel várlak,

Doktor Andi

Jelentkezés: 2015. január 1. – február 15.

 www.batortabor.hu

További információk önkénteskoordinátorunknál, Dórinál:

d.veres@batortabor.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr275697965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.