"Így leszünk mi négy nap alatt egy nagy család."

2013.11.14. 11:46 bátortábor Szólj hozzá!

"A Bátor Tábor egy hely, ahol a szeretet és bizalom segít megteremteni a csodákat. Én pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részese lehetek.
A tábor lezárásakor minden résztvevő – legyen az gyerek, szülő, cimbora   ünnepélyes keretek között kap egy színes kötélből készült karkötőt, amit a legenda szerint egy kötélből vágnak és készítenek el mindenkinek. Ezek a karkötők olyan erősek, hogy lehetetlen eltépni őket. Talán azért, mert többet jelentenek, mint egy színes kötéldarab a csukló körül.

A turnusban szemtanúja voltam egy apa-lánya beszélgetésnek a kilenc méter magas oszlopra való felmászás előtt. A kislány mondta, hogy ő nem fog félni. Tényleg nem félt, mint utólag kiderült, de a biztonság kedvéért édesapja bátorította. Az édesapja megkérdezte, hogy ugye tudja, mit kell tennie, ha mégis félne. Bólogatás... Kiderült, hogy ez a család már volt korábban is a táborban, így már volt egy-egy karkötőjük is, és ha bármelyikük aggódik valami miatt vagy fél, annyit tesznek, hogy a karkötőjükre pillantanak és tudják, hogy nem lehet semmi baj. A félelmük elszáll, hiszen mindannyiunk kezén ott van és ebből bátorságot és bizalmat lehet meríteni. 

Nagyon megérintett ez a pillanat, mert bár több év alatt összegyűjtött karkötőim a csuklómon vannak mindig, abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy miért nem tudom őket levenni… Ezek a karkötők jelképezik azt, hogy a Tábor minden résztvevője összetartozik, az emlékek, átélt pillanatok és ez is összeköti a családtagokat, családokat más családokkal és cimborákkal. Így leszünk mi négy nap alatt egy nagy család."(Szilvi)

Családi2Blog.jpg

 

"Ha egy szóban kéne jellemeznem a turnust, azt mondanám megható. Megható, ahogy a családok egyre jobban kinyílnak, ahogy a testvérek figyelnek egymásra, ahogy a legkisebbek is átérzik a tábor különleges hangulatát. Számomra az egyik legmeghatározóbb élmény az volt, mikor első este az egyik játékban az volt a feladat, hogy minden családtag rajzoljon valamit magáról, ami rá jellemző. Az egyik kislány egy szívet rajzolt, és elmondta, hogy azért, mert a családjának közös a szíve. Ez már akkor is nagyon megragadt bennem, de a tábor végére még jobban átéreztem ennek az értelmét, mert úgy gondolom vasárnapra már mindannyiunk szíve közössé vált." (Bogyó)

Vannak csodálatos pillanatok. Nektek köszönhetjük, hogy megláttuk, éreztük, hittük a Csodát. A gyerekek mindent megtennének, hogy ez örökké tartson.

Egy család vagyunk, várunk rátok.

Köszönjük. (egy család üzenetéből)


Lemondanál havonta két csoki vagy két kávé áráról a Bátor Táborban gyógyuló daganatos és krónikusan beteg gyerekekért? A havi 1-2000 forintos adomány is jelentős támogatást jelent a munkánkban. Számunkra nagyon fontosak a rendszeres, kisebb összegű adományok is. Támogass most!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr795632607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.