Nekem van a legklasszabb családom, barátaim, kollégáim...

2013.10.09. 10:48 bátortábor Szólj hozzá!

Az Élménykülönítmény jótékony futói gyakran szokták írni, hogy milyen jól esik, hogy rég nem látott barátok, rokonok támogatják a futásukat, és örökbe fogadnak egy-egy kilométert. Most megszólalnak a kollégák, barátok, szülők, és elmesélik, hogyan élik azt meg, hogy egy számukra kedves személy belevág egy ilyen embert próbáló megmérettetésben:

Nagyon megindító ez a kezdeményezés. Emlékszem, hogy Zsóci négy éve kezdett el először futni, de nem szerette, sokszor mondta, hogy nem megy ez neki. Akkor abba is hagyta. Majd tavaly újból el kezdett futni, és kollégájaként elmondhatom, hogy teljesen kivirágzott, sokkal jobban végzi a munkáját is, lelkesebb. Sokat mesélt a Bátor Táborról, nagyon tetszett, hogy önkéntesként dolgozik ott. Zsóci összekötötte a kellemest a hasznossal, és nemcsak legyőzte saját korlátait, hanem egy jó ügyet is képvisel. És ezt támogatni kell. (László)

Easy rider, bátyám! :)         Hajrá, Nyanya!

Az igazság az, hogy nem Nikolettet támogattam, bármennyire szeretem és fontos számomra ő. Igazából az ügyet támogattam, és Nikolett úgymond a közvetítő személy volt. Természetesen, hogy a teljesítménye hozzájárul mindehhez, de fontos volt számomra a Bátor Tábor munkája. Úgy gondolom, hogy azoknak, akik olyan helyzetben vannak, hogy tudnak segíteni, azoknak kötelességük ezt tenni. Az különösen tetszett, hogy a Bátor Táborosok olyan pozitívak, és hogy ennyien futnak a beteg gyerekekért. (Márk)

Sok sikert, és imádkozunk érted és a célért!

Azért támogatom az Élménykülönítményt, mert néhányszor voltam a Tűzoltó utcai klinikában, és láttam, hogy mennyire nehéz a gyerekeknek. Úgy gondolom, hogy nagyon sok pénzbe kerül a Bátor Táborban a turnusok megszervezése, ezért fontos, és így én is hozzájárulhatok a beteg gyerekek gyógyulásához. Külön öröm, hogy a lányom fut értük! (József)


Zoltán volt az, aki engem belevitt a futásba. Rengeteget segített tavaly, amikor megfutottam életem első maratonját. Ajándékkép kaptam tőle akkor egy könyvet, ami a jótékony futásról szólt. Eldöntöttük, hogy következő évben mi is kipróbáljuk. Én közben kismama lettem, úgyhogy kimaradt ez az év, de Zoltán élménykülönítményes lett. Ha már nem tudok én is futni vele, akkor az volt a minimum, hogy támogatom a futását! (Linda)

Büszke vagyok rád, büszke lehetsz magadra, mert ez nem semmi, amit elvállaltál!

Két dolog van. Először is a Bátor Tábor iszonyatosan klassz dolog! István rengeteget mesélt róla. A másik dolog, hogy ő egy hiteles ember. Bár más alapítvány is tűnhet jónak, nekem az fontos, hogy István hozzáadott egy személyes dimenziót. Így biztos voltam benne, hogy egy igazán jó kezdeményezést támogatok: az Élménykülönítményt! (Viktor)

Fuss egy kicsit helyettem is, akiből hiányzik a kellő Bátorság, hogy adomány helyett/mellett tettekkel segítsek.

Elég sok tömegsport rendezvényen megfordulunk és felkeltette a figyelmünket a rengeteg élménykülönítményes versenyző és szurkoló. Versenyzőként észrevettem azt is, hogy mindig nekik van a legnagyobb és leghangosabb szurkoló táboruk. Már többször utána olvastunk, hogy miről is van szó pontosan és nagyon megtetszett a dolog. Eddig nem sikerült közelebb kerülni ehhez a kezdeményezéshez, de most adódott a lehetőség Zoltán barátunkon keresztül :) Nagyon örülök neki hogy ilyen sikeres gyűjtést sikerült indítania, ha minden igaz a kitűzött cél 150%-át teljesítette eddig. (Szonja)

Gyerünk, mindent bele! Gyűjtsd a kilométereket, a pénzt és az örömöt! Veled vagyok!

A jótékony futóink nagyon tudnak örülni a szurkolóknak. És szurkolni különben is jó. Szabadon kiabálhatsz, őrjönghetsz, örülhetsz, pacsizhatsz, dobolhatsz, kereplőzhetsz - most a vasárnapi a 28. Spar Budapest Maratonon. Gyere el te is: http://bit.ly/szurkolas

szurkolasblog.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr545558344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.