Futásra fel!

2013.09.26. 09:35 bátortábor Szólj hozzá!

Vera, aki egyébként családi kapcsolattartónk és önkéntesünk, cukorbetegként nagyot gondolt:

"Döntöttem. Futni fogok. Rendszeresen. 
Miért? Mert egyszerűen bekattant. Fantasztikus élmény valami olyasmit csinálni, amiről mindig is – ez pont egyenlő az elmúlt 36 évemmel – úgy gondoltam, hogy ez nekem nem megy és soha nem is fog. Aztán meg jött az azzal való takarózás, hogy cukorbetegként meg aztán hű, de nem is kellene ilyen veszélyes dolgot csinálni. Maradjon inkább valami „biztonságos”, vércukrot nem veszélyeztető mozgás, mint például a jóga vagy a bringa. Sík terepen, persze mondanom sem kell, semmi pulzuspumpálás az égbe!

Félelmek. Na, ezek azok, amikből ugye akad jócskán, amúgy is, ne akarjuk még ez oly nagyon cicomázni néhány plusz kockázati tényezővel! No de végül is: nem teljesen mindegy?!

21 évesen, 15 éve lettem I-es típusú, inzulinnal kezelt cukorbeteg. Az ingadozós fajtából vagyok sajna, vagyis bármikor bármi megtörténhet lefelé és felfelé irányba is. Követhetetlen, hogy mikor miért magas vagy alacsony, van, hogy az inzulin sem hat a szervezetemre, korrigálhatok én magas vércukrokat: semmi. 
Ezek már eleve jó alapos indokkal szolgálnak arra, hogy ez ember féljen, például attól, hogy a közös baráti ebéden vajon jó lesz-e az a fránya cukor, ehetek-e együtt a többiekkel vagy sem? Mit és mennyit is vigyek magammal reggeli induláskor hipo esetére, mikor azt sem tudom, hová vezet az utam estig? Mi van, ha túrázni indulunk, és nem tudjuk előre, hogy hová, mennyi ideig, milyen magasra kell felkapaszkodni? Mi van, ha rám kell várniuk a többieknek, mert épp vércukrot mérek és becsúszik egy hipo, ami kb. plusz 5-10 perc várakozás, amíg összeszedem magam? Ciki ugyebár...!? Mi van, ha nincs mosdó és mások előtt kell inzulint beadni – hát van itt izgalom jócskán.

Vera1.jpg
De vissza a futáshoz. Először 2013. július 13-án futottam, otthon, a Balatonon. 2 perc futás-2 perc séta váltakozással, összesen 1 óráig.
Hatalmas SIKERÉLMÉNY volt. És azt hiszem nálam ebben volt a kulcs! A határokat átlépve olyan dolog teljesült, ami még korábban soha. Szuperhősnek éreztem magam, aki a föld fölött jár, mit jár, lebeg. Élményterápia a javából! Szeptember közepére pedig már sokadszorra futok 1 órát folyamatosan. Vagyis a séta-futás-séta dolog összeolvadt futássá. És mostantól ebből rendszert fogok csinálni. Az ám!
És hogy indulok-e jövőre az Élménykülönítményben? Naná, ez nem is kérdés!
Az élményeimet, tapasztalataimat és érzéseimet mostantól egy „élmény-edzés-vércukor naplóban” szeretném leírni: mikor s mennyit futottam, milyen intenzitással, milyen induló vércukorral, mennyi szénhidrátot és hová toldottam be – és mindeközben miként agyaltam, hogy minden szépen összeálljon egy klassz élménnyé. És hátha más is kedvet kap hozzá, és bízom benne, lesz köztük diabétesszel élő gyermek és felnőtt is." 

Ha érdekel, gyere és fuss el vélem:  www.meilingerveronika.blogspot.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr685533091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.