...itthon vagyok...

2013.08.01. 10:45 bátortábor Szólj hozzá!

"A Bátor Tábor egy elvarázsolt Világ!" - írta egyik táborozónk a kamasz onkológiai turnus után. Lássuk, milyen csodákban volt részük az önkénteseknek ott:

"A tóparti kicsiny ház alacsony belmagasságú gyomrából rajzunk ki mi, játszócimborák. Hatékony megbeszélésen vagyunk túl tegnapról, máról, holnapról, s az általunk fogadott színcsoportokról nemkülönben. Talán ezért is kezd el kicsit újraéledni bennem a délelőtti bátorkodás számolhatatlan produkciója, míg a vakító fénnyel és a hajszárítóként elárasztó levegővel küzdve keresem a lábbelim a kijáratban. Még van kicsi időm kitalálni jelmezem az Uzsgyi Kaszinovka estéjre. Még bele fog férni egy frissítő perc a zuhany alatt.

3turnus_1.jpg
Már a gyerekházak között járok. A táborozók pihenője sem tart már soká. Egyik oldalon végéhez tart a társasjáték az előszobában. Másik oldalon megjelentek már a leányok az ablakpárkányokban, ők vesznek észre először, messziről már integetnek. Érzem, hogy máris fülig ér szám, és egyszerre a tér kövezetéből is mintha csak pezsdítő derültség áradna. Biccentek, s kitérek feléjük. Az ablakuk körül ácsorgó fiúk csak most fordulnak felém. Jé, hiszen velük is ismerjük már egymást. Tegnap jártak nálunk a kötélpályán. Szervusztok-szervusztok vacsoránál találkozunk. Pár lépés csak a sarokig, de a tér közepén ágaskodó fa árnyékából kilép Norbi, huncut mosollyal kérdi: Láttál? Egyből értem. – Láttalak, hát! - felelem. –Láttalak, ahogy átfogod a szédítő magasságban mozgó piciny oszloptetőt. Vártam, hogyan teszed fel a lábad a felálláshoz. S, hogy elbizonytalanodsz. Láttam, hogy inkább ráülsz. Az a biztosabb, és az is tető. De neked nem volt elég, és visszamásztál kicsit, s újra harcoltál a szokatlan tátongó térben. Aztán már négykézláb voltál, Norbi, a deszkán, és karjaid alatt reszketett - mit reszketett! - táncot járt az a faoszlop. S te csak emelted a térded tovább, és lent volt már a talpad azon picike négyzeten aztán a másik lábad. Hallottál minket? Akkor jó! Mert ahogy ugrottál hidd el, mi is éreztük a repülés könnyűségét. De akkor ezt nem tudtam mondani.

Ó mekkora mászás volt! Igazi győzelem! Igazi nagyharcos vagy, te Norbi! – gratuláltam.

Egy kézszorítás, búcsú és mentem tovább. A nyárfák másik oldalán felléptem a házunk lépcsőjére. Errefelé alszom én, de körös-körül itthon vagyok." (Miki)


"Van egy kis szertartásom. Minden búcsúesten, a turnus utolsó estéjén, arcról arcra járatom a tekintetem, és próbálom örökre bevésni a táborozókat, akiket megismerhettem, mielőtt másnap mindannyian elszéledünk. Próbálom elképzelni, mi fog történni velük kint, a világban, és eközben még egyszer búcsúzásképpen, csak így magamban, némán elismételem nekik, hogy milyen csodálatosak, és hogy mindenre képesek.
Idén, életemben először megtapasztalhattam, hogy milyen kicsit távolabbról nézni a tábor életét (Réka az önkéntesek egyik tábori koordinátora volt). Ez azért volt fantasztikus, mert így jobban láttam a gyerekek mellett az önkénteseket is. Láttam, ahogyan ezek a lenyűgöző emberek, akik hónapok óta készültek erre az egy hétre, félreteszik az életüket, hogy teljes odaadással bátorítsanak, viccelődjenek, lelkesítsenek, beszélgessenek és meghallgassanak, szórakoztassanak, de főleg, hogy szemtanúk legyenek.

És láttam a búcsúesten a szemükben a hatalmas büszkeséget, ahogyan a gyerekekre néznek, mert ők ott voltak, és tudják, hogy a világ megváltozott ezen a héten.
Mindezek után pedig, egyik önkéntesünk szavaival, azt mondják maguknak: „Soha nem állhatunk meg, ha ők ilyen csodákra képesek." (Réka)

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr865437065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.