Élményterápia és NASCAR?

2013.03.28. 15:03 bátortábor Szólj hozzá!

A Bátor Tábor Alapítvány 2007 óta tagja a Serious Fun Childrens’ Network táborszövetségnek, ami az élményterápiás táborok munkáját segíti az egész világon. A tag-táborok egymás munkáját egyfajta minőségbiztosításként rendszeresen ellenőrzik, az azonos munkakörben dolgozók pedig számtalan módon megoszthatják egymással tapasztalataikat. A táborok vezetői évente egyszer személyesen is találkoznak egy konferencián, amit minden évben más helyszínen (egy-egy tagtáborban) szerveznek. Idén márciusban a Victory Junction nevű, Észak-Karolinában található táborban járt ügyvezetőnk, Molnár Attila. Élményeiről itt láthattok egy rövid beszámolót és néhány érdekes fotót.

A három napos konferencián mindenki ismertethette a legsikeresebb kezdeményezéseit mind a programok, mind az adománygyűjtés terén. Emellett megvitattuk a szövetség hosszú távú, stratégiai fejlesztésének tervét is. A szigorú szakmai kritériumok teljesítése után hamarosan néhány további tábor is csatlakozni fog a szövetséghez. Így - a meglévő táborok kapacitásának bővítése mellett - a következő években világszerte egyre több gyerek részesülhet a hatékony és gyógyító élményterápiás programokban. A szakmai munkánk továbbfejlesztése és újabb hatékony programok kidolgozása érdekében is elindítottunk egy nemzetközi munkacsoportot.

A látogatás alatt alaposan megismerhettük a konferencia helyszínét adó tábort is. Az amerikai tábor programjai közül sok nagyon ismerős lenne a Bátor Táborban is járt gyerekeknek, hiszen a Victory Junctionban is van íjászpálya, csónakázó- és horgásztó valamint magaskötélpálya is. A sok-sok hasonlóság mellett viszont van néhány érdekes különbség a két tábor felépítése között.

Victory_Junction2.jpg

Mivel a Victory Junctiont Richard Lee Petty, híres NASCAR versenyző alapította, ez a tábor a szövetségen belül is különleges: egy igazi NASCAR versenyhelyszín mintájára épült! A tábor közepén egy ovális pálya a belső út, ami mellett sok érdekes épület áll. A nagy közös étkezőt „Fuel Stop” –nak hívják, ebben belül felfüggesztettek néhány igazi versenyautót. Az ovál mellett áll még egy sportcsarnok, a színház-épület és néhány olyan különlegesség, mint a négysávos bowlingpálya vagy a nyáron üzemelő medencék. Igazán különleges az autó formájú épület, ami „Adam’s Shop” néven Adam Pettynek állít emléket, benne egy hatalmas játék-versenypályával és néhány eredeti versenyautóval, valamint a második szinten irodákkal.

Petty család – a NASCAR dinasztia: Richard Lee Petty egy legendás NASCAR versenyző, becenevét - „The King”, azaz Király - rengeteg győzelemmel érdemelte ki. Hétszeres NASCAR bajnok, 200 futamot nyert meg pályafutása során, ami abszolút rekordnak számít a sorozatban. Édesapja, Lee Petty is híres versenyző volt, ő nyerte az első Daytona 500-as versenyt 1959-ben és háromszoros NASCAR bajnok volt. Richard fia, Kyle Petty is NASCAR pilóta, unokája, Adam Petty pedig 2000-ben egy versenyen vesztette életét egy balesetben. A baleset után néhány héttel megalapították az Észak Karolinában található „Victory Junction” nevű Serious Fun Childrens’ Network tábort, amiben a magyar Bátor Táborhoz hasonlóan krónikusan beteg gyerekek szereznek gyógyító élményeket.

A gyerekek szállásai egy-egy híres NASCAR helyszín nevét viselik, az önkéntes szállások pedig a támogató hotel-láncról kapták a nevüket. A belső utak mellett még a villanyoszlopok is különleges lángokkal díszítettek és szinte mindenhol kockás zászlók, versenyoverallok és autós képek láthatóak. A tábori terápiás lovas programok igazán lenyűgöző körülmények között, két fedett és két nyitott karámban zajlanak. Ennek tapasztalatait - a saját lehetőségeinkhez szabva - szeretnénk felhasználni a közeljövőben, a Bátor Táborban is egy új lovarda építése során.

Victory_Junction1.jpg

Mivel Amerikában a NASCAR sorozat rendkívül népszerű és ismert, az autók iránt leginkább érdeklődő fiúk mellett a lányok is szívesen jelentkeznek a Victory Junctionba. A programok közül nekik kifejezetten vonzó lehet a szépségszalon, ahol profi fodrászkellékek, hajmosó-székek, körömfestő állványok is segítik a táborozók turnus-záró ünnepségén a lehető legszebb megjelenést!

Az is érdekes különbség, hogy a Victory Junctionban egyszerre 150 gyerek vesz részt egy-egy turnusban. A nagyobb létszám miatt is szükség van a sokféle programhelyszínre. Az amerikai tábor létesítményei nagyon magas színvonalúak és lenyűgözőek mind méretüket, mind felszereltségüket tekintve. A hatvani magaskötél-pályánkra viszont amerikai viszonylatban is büszkék lehetünk! Az épületek méretének, minőségének összevetése persze csupán technikai és üzemeltetési értelemben érdekes, hiszen mindkét táborban fantasztikus gyerekek élhetnek át fantasztikus kalandokat, fantasztikus segítőknek köszönhetően. A helyszínek ehhez minden táborban csak díszletként funkcionálnak, hiszen az igazi csodák mindenhol az emberek között történnek.

Nagyon örülök, hogy első kézből szerezhettem tapasztalatokat ezen a látogatáson, de a Bátor Tábor fantasztikus atmoszférája, meghittsége és az ott eddig átélt élményeim három nap után már komoly honvágyat okoztak.

A Serious Fun Children’s Network szövetségről: A mára globálissá vált táborszövetséget Paul Newman indította útjára az USA-ban. Az első tábor 1988-ban nyitotta meg kapuit azért, hogy daganatos és más krónikusan beteg gyerekek számára is lehetővé tegye a biztonságos táborozást. Azóta már öt kontinensen 50 országban 30 tábori és egyéb program működik, évente 18.000-nél is több gyerek gyógyulását segítve. A szövetség legfontosabb célja a szakmai munka koordinálása, a tudás megosztása és ezáltal a lehető legmagasabb orvosi, biztonsági és programbeli minőség garantálása. A Bátor Tábor Alapítvány 2007 ót tagja a szövetségnek és az egyetlen közép-európai tábor, ami megfelel a szigorú feltételeinek. A szövetség több tudományos kutatással folyamatosan vizsgálja és fejleszti a tábori programok eredményességét, hogy azok a lehető legjobban segítsék a táborozó gyerekeket és családjukat. A tagtáborok minden országban önállóan szerzik meg a működéshez szükséges anyagi forrásokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batortabor.blog.hu/api/trackback/id/tr185177313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.