Arról már sokat hallottunk, mi történik a táborban, mivel töltik a gyerekek az idejüket. Arról viszont kevesebbet, hogy mi történik otthon a szülőkkel az egy hét alatt, és hogyan látja a tábor hatását egy anya, aki legjobban ismeri gyermekét.

Hol hallottatok először a Bátor Táborról?

Katát a Szent László Kórházban kezelték, és az ottani orvosok, nővérek javasolták, hogy jelentkezzünk, mert ez nagyon neki való hely. Szülőként persze aggódtunk a férjemmel orvosi dolgokon, hogy hogy fog történni a gyógyszerelés, hogyan fogja az egy hét alatt betartani a diétáját, ki fogja ellátni a centrális kanüljét, de a kórházban megnyugtattak, hogy a Bátor Tábor orvosi szempontból teljesen biztonságos, és itt minden megoldható. Az interneten fellelhető minden videót megnéztünk a táborról, mindent elolvastunk róla, úgyhogy kételyek nélkül, örömmel vártuk a kezdetét.

Mesélj kicsit Katáról, milyennek képzeljük őt el?

Kata egy nagyon belevaló, nagyszájú lány, aki mindig megmondja, amit gondol. Most tizenegy éves, mindig vidám, szeret táncolni, énekelni. Ugyanakkor a betegség megkeményítette, felnőttebbé, komolyabbá vált érthető okokból, így nehezebben is találta meg a helyét újra a kortársai között. A tábor előtt aggódtam, hogy nem akar majd semmit kipróbálni, mert hajlamos nemet mondani. Azt mondtam neki, nyugodtan mondjon nemet, de csak arra, amit már kipróbált. Így történt, hogy a táborban híres, rettegett 9 méteres pelenkaoszlopot háromszor is megmászta, habár először habozott.

Milyen volt megérkezni a táborba?

Az első kép, amire emlékszem a folyton mosolygó hordár fiúk, akik jelmezbe öltözve fogadtak minket, és segítettek a csomagok becipelésében. Már akkor elájultam az egésztől.

Lenyűgözött, hogy mindenki úgy fogadta Katát, mintha csak ő lenne a világon. A tábor egyik csodája, hogy itt minden gyerek ezt érzi, és ez egy nagyon kivételes dolog. Olyan figyelmet kapnak a táborozók, amit Kata például megkapott korábban a kórházban, de a külvilágban nem feltétlenül. Egyszerűen azért, mert legtöbben nem tudják, mert nem is tudhatják, min mennek keresztül ezek a gyerekek. A táborban viszont minden gyerkőc különlegesnek érezheti magát hála cimboráknak.

Nehéz volt őt ott hagyni egy egész hétre?

Kata nagyon anyás lett a kórházi tartózkodás alatt, szinte visszanőtt rám. A táborba nem sokkal az utolsó kezelése után ment, nagyon friss volt az élmény, így aggódtam, hogy lesz sírás-rívás az elején, hogy nagyon honvágya lesz. Tudtam, hogy amíg ő ott lesz, nem fogunk tudni beszélni, ezért minden estére írtam neki egy levelet előre, amit csak aznap olvashatott el. Persze próbáltam viccesre venni az egészet, nem akartam, hogy rossz hatással legyen rá. Amikor kibontották az első levelet, sokat sírt, de a cimbik ezt is olyan jól kezelték! Mikor összeszedte magát, megdicsérték, hogy milyen ügyesen túllendült ezen is, amire utólag nagyon büszke is volt. És ahogy teltek a napok, ez is egyre könnyebben ment.

Milyen volt nektek otthon a férjeddel?

Hirtelen légüres térbe kerültünk. Annyira friss volt még minden akkor, hogy nem is tudtuk igazán kiélvezni a férjemmel, hogy jutott egy kis szabadság. A turnus közepén érkező tájékoztató e-mailt nagyon vártam, mert az volt az egyetlen hír róla. Mindenkinek nehéz volt az elválás, de szükségünk volt rá, és szerintem idén már ez is könnyebben menne.

Tudtok töltekezni a táborból a mindennapokban?

Pár napja, amikor suliba mentünk, kérdeztem Katát, mi jut eszébe a Bátor Táborról. Nem egy programot, történetet emelt ki, hanem azt az érzést, hogy őt ott mindenki szerette. Nagyon büszke volt a levelekre, amiket a cimbiktől kapott, mert olyan őszintén szépeket írtak róla. Ezeket a mai napig előveszi, olvasgatja és töltekezik belőlük, sőt nyitott egy kincses dobozt, amiben a Bátor Táboros élményeit, ereklyéit rejtegeti. A legtöbbet az jelentette, hogy mindig arra kapott visszajelzést, amit jól csinált, és azt gondolom, az egész világnak így kéne működnie.

Milyen volt a viszontlátás?

Érzelemdús. Amikor meglátott, elkezdett futni, rohanni felénk, el is sírta magát. Egy cimbora viccesen meg is jegyezte, hogy azért ennyire nem érezte rosszul magát. Persze tudtam én, hogy a rengeteg élmény, érzelem szakadt ki akkor belőle. Hazafelé a kocsiban folyamatosan mesélt, a saját szavába is belevágott volna, pörgött ezerrel.

Nagyon felszabadító volt, hogy a táborban nem kérdezték őt a betegségéről, csak annyit beszélt róla, amennyit ő szeretett volna. Így nem ez volt a középpontban, hanem az hogy felszabadultan játsszanak egész nap, hogy újra gyerekek legyenek. Azt hiszem, ezeknek a gyerekeknek erre van a leginkább szükségük.

Ha hiszel a gyógyító élmények erejében, támogasd te is a Bátor Tábort! Minden egyszázalékos felajánlással életeket változtatunk: www.batortabor.hu/egyszazalek